Mivel a kormányellenes tüntetésekkel nem sikerült megbontani a Fidesz–KDNP támogatóinak egységét, a Soros-hálózat tagjai ősztől új stratégiához folyamodnak a kormánybuktatás reményében – értesült a Magyar Idők.
Úgy tudjuk, ennek legfontosabb eleme különböző állami intézmények, ingatlanok, épületek elfoglalása lesz, céljuk pedig a zavarkeltés, az ország destabilizálása. Ezzel összecseng, hogy az elmúlt időszak egyik leghangosabb liberális provokátora, Gulyás Márton a minap bejelentette: mozgalmat szervez, amelynek célja a választási törvény módosításának kikényszerítése. Mint mondta, egy hónapot adnak a parlamentnek szeptember-október környékén, s ha azalatt a kormánypártok nem alkotnak nekik tetsző jogszabályt, akkor „polgári elégedetlenségi mozgalommá” fognak válni.

Stratégiaváltás. A tüntetésekkel nem sikerült megroppantani a kormányoldal támogatottságát
A Soros György kottájából játszó ellenzéki csoportok, értelmiségiek egy része már évek óta hangoztatja, hogy demokratikus úton a kormányt nem tudják megdönteni. Ezért persze ők elsősorban a választási törvényt teszik felelőssé, ám a közvélemény-kutatási adatok alapján egyértelmű: a magukat demokratikusnak nevező pártoknak együttvéve sincs akkora szavazótáboruk, mint a Fidesz–KDNP-nek.
Figyelemre méltó továbbá, hogy információink szerint a tőzsdespekuláns a közeljövőben Budapestre készül, a látogatás előkészítése gőzerővel zajlik. A magyar kormánynak hadat üzenő milliárdos nagy valószínűséggel a patinás Gresham-palotában működő Four Seasons Hotel vendége lesz.
Az ellenzék hangulatára jellemző, hogy Föld S. Péter közíró ez év elején azt írta: „Orbánt és a Fideszt jelen állás szerint demokratikus úton nem lehet leváltani. Sem a Jobbikkal, sem a Jobbik nélkül.” Hasonló üzenetet korábban is megfogalmaztak, az Egyenlítő blog már 2014 áprilisában úgy vélekedett, hogy „Orbánékat többé választások útján nem tudjuk elzavarni”.
Ugyancsak 2014-ben – alig néhány hónappal azután, hogy Ukrajna Soros és az Egyesült Államok aktív közreműködésével anarchiába süllyedt – Tölgyessy Péter előrebocsátotta: „Haragos emberek szabályos kelet-európai rendszerváltása jöhet, annak minden következményével együtt.” Figyelemre méltó továbbá, hogy Kornai János közgazdász, a Harvard és a Corvinus professor emeritusa – akinek mellesleg szerepel a neve a Central European University (CEU) híres oktatói között – a HVG-nek adott 2016. decemberi interjújában kétségbe vonta, hogy az Orbán-kormányt „békésen, civilizált módon, a választófülkében le lehet váltani”, egyúttal arra szólított fel: senki se akarja kibekkelni ezeket az éveket, hanem „mindenki a maga módján, a maga által választott eszközökkel, de cselekedjen”.
Agresszív tüntetők
Budapestből ennek ellenére egyelőre nem lett Kijev, a Kossuth vagy a Hősök terét nem sikerült Majdanná változtatni. Erőszakos akciókra, durva provokációra – látszólag ad hoc – azonban már eddig is akadtak példák. Nincs két hete annak, hogy Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője társaival betört az Origó szerkesztőségébe, hogy nyomást gyakoroljanak a portál újságíróira.
A megmozdulás példátlan, még a balliberális oldal egy része is elhatárolódott az akciótól. Az ötlet viszont nem volt új keletű. Már áprilisban szárnyra kapott a hír, hogy tüntetők készülnek elfoglalni a 888.hu és a PestiSrácok szerkesztőségét.
A sajtó mellett az igazságszolgáltatást sem kímélték az ellenzéki csoportok. Tavasszal, miután garázdaság miatt őrizetbe vették a Sándor-palotát festékesflakonnal megdobáló Gulyás Mártont, demonstrációt szerveztek a „kiszabadításáért”.
Érdemes kiemelni a rigmusokat is: amikor Áder János aláírta a felsőoktatási törvény módosítását, a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt összegyűltek egyebek között azt skandálták: „Bosszút állni jöttünk!” A rendőrség előtt tartott akciónál pedig a tüntetők egy része a rendőröket provokálta, de a hatóság nem alkalmazott erőszakot, így nem érték el, amit akartak.Ugyanakkor már bizonyították, hogy nem riadnak vissza semmitől: 2013-ban például betörtek a Fidesz Lendvay utcai központjába, s ott törtek-zúztak.
Máskor kevéssé drasztikus eszközökkel, transzparensekkel, hangoskodással, ülősztrájkkal igyekeztek megzavarni a Fővárosi Közgyűlés vagy a józsefvárosi önkormányzat munkáját.
Harcra buzdító szavak
A választások közeledtével Soros alighanem arra készül, hogy összefogja és hatásosabb fellépésre sarkallja mindazokat, akik készek kiszolgálni őt. Ehhez mindenekelőtt össze kell hangolnia az ellenzéki körök tevékenységét.
A fent leírtakat erősíti a milliárdos cikke, amelyet tegnap közölt a HVG. A spekuláns ebben azt írja: erősítik a reményeit a spontán, alulról szerveződő kezdeményezések, amelyekben főleg az ifjúság vesz részt. Ő ellenállási mozgalmaknak nevezi ezeket a csoportokat.
Gátlástalanságára jellemző, hogy ugyanazon a napon, amikor a brüsszeli gazdasági fórumon ismét a migránstömegek európai letelepítése mellett foglalt állást, azzal bírálta Orbán Viktort, hogy a magyar miniszerelnök „magát a magyar szuverenitás védelmezőjének állítja be, engem pedig spekulánsnak, aki valami homályos, ám gonosz összeesküvés keretében azon dolgozom, hogy Európát illegális bevándorlókkal árasszam el”.

A tőzsdespekuláns hamarosan Budapestre látogat
Elgondolkodtató, hogy írásában kijelenti „a nyílt társadalmak megőrzéséhez nem elég a jogállamban bízni”, s mintegy harcra biztatva az ellenzéket, leszögezte: ki kell állni azért, amiben hiszünk. A buzdítást azzal folytatta, hogy a demokráciát nem lehet külföldről szállítani. „Azt a népnek magának kell kivívnia és megvédenie. Csodálom a magyarok bátorságát, amivel szembeszállnak Orbán maffiaállamának korrupciójával. És reményt ad az európai intézmények energikus válasza a Lengyelországból és Magyarországról érkező kihívásokra.”
Visszautasított vádak
A már említett nemzetközi fórumon e gondolatait Soros tegnap személyesen is megismételte, de részletesebben kifejtette, hogy milyennek látja „Orbán Viktor megtévesztő és korrupt maffiaállamát”, ahol látszólag még demokrácia van, de a hatalmon lévők mindent kontroll alatt tartanak.
Lázár János a tegnapi Kormányinfón minden magyar nevében utasította vissza a spekulán hazánkra tett kijelentését. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: ez a magyar embereket súlyosan sértő megjegyzés volt. – Ez méltatlan Soros Györgyhöz, igazságtalan az országgal szemben, súlyosan elferdíti a valóságot – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: nem a magyar állam volt az, amely nem tartotta be a transzparenciát, és a törvények megkerülésével akart működni, hanem például a Soros által pénzelt szervezetek, amelyek „maffiaszervezetekként” működtek az elmúlt években.
A politikus a Soros-egyetemről szólva megerősítette, hogy a kormány megküldte válaszát az Európai Bizottság kérdéseire, amelyek szerinte inkább politikai, mint jogi természetűek voltak. Mint mondta, a CEU-val összefüggő fejleményekről a kormány a jövő héten tárgyal.
Hadüzenet a kormánynak
Miután a parlamenti ellenzék mély intellektuális, hitelességi és vezetési válsággal küzd, a Soros által finanszírozott úgynevezett civil szervezetek és a baloldali sajtó segéderőkből főszereplőkké léptek elő – mondta a Figyelőnek adott interjújában Kövér László. A házelnök úgy fogalmazott: természetesen ott van még a „Soros-frakció” az Európai Parlamentben, amely már leplezni sem nagyon igyekszik, hogy nem az európai választóknak, hanem a gazdának akar megfelelni. – Soros hadüzenetet küldött Orbán Viktornak, a kormánynak és a Fidesznek – jelentette ki a Médianéző Kft. vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában. Boros Bánk Levente hangsúlyozta, hogy a milliárdos név szerint kiemelte a Momentum Mozgalmat. A politológus úgy vélte, az amerikai spekuláns felismerte, hogy Magyarországon az általa támogatott ellenzék nem tudja teljesíteni vízióját, ezért olyan új pártokat alapít, mint a Fekete-Győr András vezette szervezet, és feltüzeli a különböző társadalmi csoportokat.