Simicska Lajos közvetítők útján tárgyal médiabirodalma eladásáról – erősített meg régóta keringő pletykákat csütörtökön az Origó.
A hírportál úgy tudja, a nagyvállalkozó azután kezdett vevők után nézni, hogy az általa támogatott Jobbik a Fideszt gyalázó plakátkampány ellenére sem erősödött, sokkal inkább gyengült. Információk szerint Simicska az ismerősei körében néhány hete már azt mondogatja: lehetetlen nyerni, ráadásul a párton belüli válságon úrrá lenni képtelen Vona Gáborban sem bízik annyira, mint korábban, és ő maga is Amerikába készül távozni veszprémi otthonából.
Az Origó azt írja, a médiabirodalom eladásáról Simicska Lajos unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba ügyvéd egy amerikai közvetítővel tárgyalt. Nagy a Simicska-féle Index egyik igazgatósági tagja, de az utóbbi években szinte a nagybátyja összes fontosabb cégében (Közgép, Mahir, Advenio vagy a Pro-Aurum Vagyonkezelő) feltűnt.
A tárgyalásra nemrég Budapesten, az Egoist Caféban került sor. A belvárosban, a Szabadság térhez és a Kossuth Lajos térhez közeli, egyébként divatos kávézóban hosszan tárgyalt az amerikai közvetítő és a magyar milliárdos céges ügyvédje. Az Origó informátora azt is tudni véli, hogy Simicska nagyon szerette volna, hogy ha nem nyilvános helyen kerül sor a találkozóra, de a tengerentúli megbízó közvetítője nem akart a Jobbik mögött álló üzletember veszprémi házában tárgyalni.
A híroldal emlékeztet rá, hogy a nemrég a Jobbik mögé álló oligarcha médiumai óriási, többmilliárdos veszteséggel működnek, az idei finanszírozási hiány eléri a hárommilliárd forintot. Állításuk szerint a Hír TV, a Lánchíd Rádió, az Index és a Magyar Nemzet szinte biztos, hogy a választások után már nem Simicskáé lesz.
A tavaszi bukásra készülő milliárdos ezért fáradozik a kármentésen, és ezért gondolkodik a külföldre menekülésen.