Schiffer András, az LMP volt társelnöke tegnap bejelentette közösségi oldalán, hogy megszünteti párttagságát, amit ez idáig annak ellenére fenntartott, hogy két évvel ezelőtt visszavonult a párt vezetésétől és a parlamenti munkától is. A párt alapítója közölte, akkor még úgy látta, másfajta közéleti szerepvállalása jótékony harmóniában lesz az LMP politikájával, de nem így alakult. Ez számára múlt szeptemberben, a „werberi stratégia” élesítésénél vált nagyon világossá.
Schiffer az elmúlt időszakban szinte folyamatosan ostorozta az LMP-t, volt, hogy „kilúgozottnak” nevezte a pártot, annak egyetlen egyéni nyertes képviselőjét pedig „ismeretlen vásárcsarnoki zöldségesnek”. Szavai szerint Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása volt az utolsó csepp a pohárban.
Hozzátette: a pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendelik alá a taktikai szempontokat, nem pedig fordítva történik. Schiffer sokat sejtető gondolattal zárja sorait: az LMP 2013-as jelmondata, amely szerint „Van, ami nem eladó!”, mára a feledés homályába veszett.
Az LMP közleményben reagált, amelyben köszönetüket fejezik ki Schiffer Andrásnak. Úgy fogalmaznak: nélküle ez a párt nem jött volna létre, és ma nem létezne. Ő rakta le az ökopolitika alapjait Magyarországon, és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy az LMP lett a régió legerősebb zöldpártja. „Kilépését sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is” – zárul a közlemény.
A PestiSrácoknak Ungár Péter elnökségi tag azt nyilatkozta: egyfajta korszakváltás zajlik az LMP-ben, aminek Szabó Szabolcs is része, de Juhász Pétert nem vennék be a tagjaik közé. Sallai Róbert Benedek volt országgyűlési képviselő közösségi oldalán akként kommentálta a történteket: Schiffer államférfinak született, de valószínűleg nem így képzelte el az általa alapított LMP-t, és nem ilyen ellenzéket tart jónak a Fidesszel szemben.