A Legfőbb Ügyészség szakmai vizsgálatot végzett a Sargentini-jelentés igazságszolgáltatásra vonatkozó vádjaival kapcsolatban, és azt állapította meg, hogy ezekkel ellentétben megfelel a jogállamiság követelményeinek – számolt be az ügyészség a honlapján.
A testületet ért támadások legnagyobb része ráadásul ugyanazokra a pontokra vonatkozik, amelyekkel kapcsolatban az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) 2015-ben már ajánlásokat fogalmazott meg, Magyarország pedig válaszolt ezekre.
Az egyik ilyen épp a legfőbb ügyész újraválasztásának megszüntetése, amellyel a GRECO szerint erősödhetne az ügyészség függetlensége, és megelőzhetnék a visszaéléseket. Az Igazságügyi Minisztérium még akkor megvizsgálta a felvetést, és arra jutott, hogy a legfőbb ügyész hat évről kilenc évre növelt hivatali ideje függetleníti a tevékenységét a parlamenti ciklustól, ráadásul a megválasztásához az Országgyűlés kétharmados többsége szükséges. A GRECO 2017-ben elfogadta, hogy ezek miatt nem változtattak az ügyészség szabályozásán.

A holland EP-képviselő alaptalanul támadta hazánkat
Fotó: Európai Parlament
A Sargentini-jelentés a fegyelmi eljárások menetét is kifogásolta. A dokumentum szerint – hasonlóan a GRECO ajánlásához – a fegyelmi felelősségre vonásról nem a felettes ügyésznek kellene döntenie, aki így egyszerre vádló és bíró, hanem alkalmasabb volna egy ügyészi tanács. Az ügyészség közölte: a fegyelmi eljárások szabályozása – a Sargentini-jelentésben rögzítettekkel ellentétben – törvényes és megalapozott döntéseket tesz lehetővé, amit a gyakorlati tapasztalatok is alátámasztanak.
A Sargentini-jelentés ügyészséggel szembeni vádja az úgynevezett átszignálásra is vonatkozik, vagyis arra, amikor egy ügyész átvehet és delegálhat is ügyeket egy másik ügyésznek. A GRECO 2015-ben kimondta, hogy ez a lehetőség korrupciós veszélyt jelent, ezért csak szigorú kritériumok alapján, írásbeli indoklással történhet, ezt be is vezette az ügyészség. Hozzátették: más európai ügyészségekhez hasonlóan nálunk is a szokásos ügymenet része az átszignálás, és megfelel az Európa Tanács ajánlásainak. Mindezek tükrében a Sargentini-jelentés ezen a ponton is nyitott kapukat dönget.