A Rothschild szerint a Paks II beruházás a szabad piaci körülmények között is versenyképes és megtérülő, ezért nincs szükség állami támogatás igénybevételére. Számítások igazolják, hogy Paks II bevételei elegendőek lesznek minden költség fedezésére, beleértve a tőkét, a tőke költségeit, az üzemanyag, az üzemeltetés, a karbantartás, a hulladékkezelés és a majdani leszerelés költségeit is, a beruházás várható megtérülési rátája pedig összhangban van a piaci befektetők által elvárt szinttel. A független – közel 100 oldalas – gazdasági elemzés külön vizsgálta a projektről korábban nyilvánosságra hozott, különböző szakértők, kutatók által készített gazdasági számításokat. Ezek kritikai elemzésében a bankház kitért azokra a tényezőkre, amelyek eltérőek az idézett elemzésekben, és amely eltérések a végkövetkeztetést érdemben befolyásolhatják.
A dokumentum a bevezetőben megállapítja, hogy a Paks II 2400 MW bruttó új nukleáris atomerőművi kapacitás létrehozását tervezi az orosz gyártmányú nyomott vizes reaktorok (PWR) használatával, amely egyike a létező legfejlettebb, 3+ generációs technológiáknak. A Paks II atomerőmű a szigorú európai biztonsági követelmények figyelembevételével létesül. Az új létesítmény a maga 2400 MW teljesítményével hozzá fog járulni a magyar energiapolitika célkitűzéseiben szereplő – a 2030-ig megszűnő kapacitások helyettesítése érdekében és az igénynövekedés miatt fellépő –, várhatóan 7300 MW szükséges új kapacitás megépítéséhez, melyre azért van szükség, hogy a hazai szükségletek kielégítése céljából az Európai Átviteli Rendszerirányítók Hálózata (ENTSO-E) követelményeinek megfelelően fenntarthatóvá váljon a megfelelő hazai termelési kapacitás. A jelentésben foglalt elemzések azt vetítik előre, hogy a Paks II atomerőműbe befektetett tőke megtérülése biztosított a projekt tulajdonosának, vagyis az adófizetőknek anélkül, hogy támogatás nyújtása szükségessé válna akár az adófizetőkön, akár az energiafogyasztókon keresztül. A jelentés figyelembe veszi a beruházási költségeket és a beruházás ütemezését, az üzemelési rendelkezésre állást, a jövőbeni energiaárakat, a projekt teljes élettartamát, az üzemelési időszak költségeit és a radioaktív hulladékok végső elhelyezésének, valamint az erőmű leszerelésének költségeit, melyektől jelen elemzés végkövetkeztetései függenek. A tanulmány rávilágít, a projekt várható kedvező pénzügyi teljesítményét jelentős mértékben a Paks II atomerőmű megvalósítási megállapodásainak jó szerződéses feltételei biztosítják.
A jelentés úgy fogalmaz, a Paks II projektbe történő beruházás stratégiailag is fontos. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a beépített villamosenergia-termelő kapacitások egy része várhatóan rövid távon kikerül a rendszerből, rendkívül fontos az új kapacitásbővítési projektekbe történő beruházás, mellyel biztosítható a jövőbeni ellátás biztonsága, a különböző villamosenergia-termelő technológiák kapacitásainak előre megjósolható kiesése esetén is. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító, a Mavir szerint a hazai igény 31,4 százalékát pillanatnyilag importból fedezik, és 2030-ra több mint 7 GW új kapacitást szükséges létesíteni a további erőművi létesítmények bezárása és a csúcsterhelés várható növekedése miatt. A jelentés szerint egyértelmű az igény, hogy legyenek Magyarországon új energiatermelési beruházások, illetve arra vonatkozóan is, hogy az új kapacitás egy részének biztosításához az atomenergia járuljon hozzá. Ez egybeesik a magyar energiapolitika célkitűzéseivel, beleértve az atomenergia részesedésének fenntartását az energiamix összetételében. A magyar kormány álláspontja szerint az atomenergia a legjobb alternatíva a szükséges zsinóráram-termelés biztosítására, amely további járulékos előnyt jelent a függőség csökkentésében olyan drágább, vezetéken importált vagy áringadozást mutató energiaforrásokkal szemben, mint például az importföldgáz.
Megfizethetőség és fogyasztói érdekvédelem
A Rothschild elemzése arra is kitér, a Finnországban, Franciaországban és Szlovákiában építés alatt álló projekteken túl a magyar projekt és a finnországi VVER technológián alapuló projekt számít a legelőrehaladottabb, építés előtti státusban lévő konstrukciónak az EU-ban, mivel már aláírt EPC-szerződéssel rendelkeznek, amely egyértelműen határozza meg a költségek és kockázatok megoszlását. Magyarország – figyelembe véve az adófizetők és fogyasztók számára biztosított megfizethetőséget – nem szándékozik államilag támogatni az új atomenergia-projekteket. Ellenkezőleg, mivel Magyarországon az atomenergia költséghatékonyabb a lehetséges alternatív helyettesítő kapacitásokba történő beruházásoknál, összehasonlítva azt nyilvánosan elérhető előrejelzések alapján más termelő technológiák költségeivel, a végfogyasztók jövőbeni energiaárai észszerűen alacsonyabbak lesznek a Paks II atomerőmű megépítését követően, mint az erőmű megépítése. A Magyarország és az Orosz Föderáció közötti megállapodást követően ismertté vált az alkalmazott technológia, amely egyértelműen meghatározza a műszaki specifikációkat, amelyek hatással lehetnek a gazdaságossági értékelésére, úgymint az erőmű üzemelési élettartama, az erőmű kapacitása és a teljes, maximális 12,5 milliárd euró összegű (nominális értékben) költségvetés. A Rothschild szerint Paks II esetében Magyarország nem teremt „gazdasági előnyt” a Paks II atomerőműnek, mivel a projekt megtérülése várhatóan ugyanolyan piaci viszonyoknak és piaci árbizonytalanságoknak van kitéve, mint más villamosenergia-termelő technológiák, más ágazati beruházások.
A Rothschild vizsgálatai rámutattak, hogy a paksi projekt nem számít egyedinek abban az értelemben, hogy állami források felhasználásával, de támogatási mechanizmusok alkalmazása nélkül, vagyis garantált átvételi árak biztosítása nélkül valósul meg. A bankház szakértői számtalan olyan példát is felhoznak, amelyben állami tőke kap szerepet, esetükben mégsem folyik állami támogatások miatt vizsgálat: a francia Flamanville, a szlovák mohi atomerőmű, a finn Hanhikivi atomerőművek építésén kívül román, litván és bolgár atomerőművek is ebbe a kategóriába tartoznak. A Rothschild megállapítja: Paks II esetében a leginkább releváns benchmarkadatokat a finn ipari szereplők részvétele adja a finn projektben, mivel a Fennovoima Hanhikivi telephelyen megvalósítandó atomerőművében ugyanazt a reaktortechnológiát használják, mint Paks II esetében.
Magyarország esetében a kormány mint a projekt tulajdonosa az üzleti észszerűségen túlmenően jelentős társadalmi és gazdasági előnyökre számít Magyarország nemzeti érdekeit illetően. Ilyen például:
• a magyarországi GDP várható növekedése;
• a kormányzati adóbevételek növekedése, melyek visszaforgathatók a gazdaságba;
• helyi vállalkozások számára adott megrendelések a magyar–orosz kormányközi megállapodásnak (IGA) megfelelően annak érdekében, hogy az IGA-ban rögzített szándék a magyarországi 40 százalékos beszállítói hányad elérésére biztosított legyen;
• munkahelyteremtés és -megtartás a létesítés helyszínén alkalmazandó jelentős mértékű munkaerő-állományt illetően, melynek pozitív tovagyűrűző hatása várható az építőipari szolgáltatások terén;
• a fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású, hosszú távú energiaellátás biztosítása, amely hozzájárul a szén-dioxid és egyéb szennyező gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
Ezeket a pénzben közvetlenül ki nem fejezhető pozitív hatásokat a kormányzati döntéshozatalnál észszerű módon Magyarország figyelembe veszi, a Rothschild-tanulmány gazdasági elemzésének azonban ezek nem képezik tárgyát.
A nemzeti energiapolitika megválasztásának joga
A Rothschild úgy látja, a projekt iránti állami szintű kötelezettségvállalás a nukleáris projektek jellemzője. Az új nukleáris projektek összetett és nagy méretű fejlesztések, amelyek megvalósításához nélkülözhetetlen a befogadó állam, a fejlesztő, a finanszírozó és a technológiaszolgáltató együttműködése. Arra is kitérnek, hogy jelentős számú uniós tagország és szomszédos állam energiamixük fontos elemeként támogatja az új atomenergetikai fejlesztéseket. Ez minden esetben az érintett tagállam saját döntése, amely nem tartozik az Európai Bizottsághoz telepített hatáskörök közé.
Az Európai Bizottság elismeri és támogatja a tagállamok nukleáris kapacitásaik fenntartására vonatkozó jogait, amint azt az energetikai főigazgatóság 2015. évi terve is megfogalmazza. Általános tevékenységeinek teljesítése érdekében a „nukleáris energia biztonságos felhasználásának elősegítése” az egyik meghatározott célkitűzés. A terv számos érvet fogalmaz meg a nukleáris energia felhasználásának indoklásaként, és 2020-ra vonatkozó célként a következőt határozza meg: „a 2012-es szinthez viszonyítva 2020-ra nem csökkenhet a bruttó nukleáris energiatermelés részaránya”, amely – tekintve, hogy meghatározott kapacitást középtávon le kell állítani – Európában új nukleáris erőművi beruházások létrehozását irányozza elő. A terv továbbá leírja, hogy „a nukleáris energiatermelésben megvalósítandó beruházások hozzájárulnak az energiafüggőség csökkentéséhez és nélkülözhetetlenek az európai energiabiztonsági stratégia megvalósításához”. Az unióban előállított villamos energia csaknem 30 százalékát a 14 tagállamban összesen 130 nukleáris reaktorral, atomerőművekben állítják elő.
Jól tárgyaltak a magyarok: a paksi beruházás nem drága
A Rothschild szerint, összehasonlítva az Európában építendő új atomerőművi projektekkel, figyelembe véve a 2,4 GW teljesítményt és a nominálisan rögzített fix áras, kulcsrakész projektre vonatkozó kockázatallokációt, a projekt versenyképes. A 12,5 milliárd euró maximális keret nem tűnik túlságosan alacsonynak vagy konzervatívnak az összehasonlítások alapján, viszont észszerű költségkeretnek tekinthető, figyelemmel arra, hogy a kockázatok előre nem látható kiadásai a szállítóra kerültek. A tanulmány úgy fogalmaz, a kockázatok elosztása magyar szempontból kifejezetten kedvezőnek tekinthető, ugyanis a magyar modell fix áras, kulcsrakész EPC-szerződés, ez esetben a kivitelező vállalja a potenciális többletköltségeket. A fix áras módszer azt jelenti, hogy ha a szükséges építési és szolgáltatási munkák biztosításának mögöttes költségei megemelkednek, az nem a projekttulajdonos kockázata, hanem a beszállító hasznát és gazdaságosságát befolyásolja.
Növekvő fogyasztás, kiöregedő erőművek, várható árak
A bevétel várható alakulását a bankház szakértői a hálózatra adott villamos energia mennyiségéből számolják, és értékelik az új blokkok várható kihasználási mutatóit is: a beépített nettó kapacitás blokkonként 1180 MW. Az erőmű a 3+ generációs erőművek közé tartozik, így a műszaki specifikumai előnyösebbek Paks I-énél. Ezen előnyök közé tartozik többek között a 60 éves üzemidő, valamint a várakozások szerinti magasabb átlagos teljesítménykihasználási tényező (amely a benchmarkként figyelembe vett működő erőművek esetében 90-92 százalék). Utóbbi annyit tesz, hogy az erőmű az év zömében magas teljesítményen, folyamatosan üzemel.
A szakértők a jövőbeni magyar villamosenergia-kereslet növekedésével és az erőművek kiöregedés miatti leállásával (a kínálat alakulásával), és e folyamatoknak az árakra gyakorolt hatásaival is számolnak. A Mavir legfrissebb (2014. évi) prognózisai szerint a magyar éves villamosenergia-kereslet (TWh-ban mérve) körülbelül évi egy százalékkal növekszik 2030-ig.
A Mavir előrejelzése szerint a csúcsterhelés szintén évente átlagosan egy százalékkal növekszik a jelenlegi 6,7 GW-ról 7,8 GW-ra 2030-ra.
A Rothschild tanulmánya arra is kitér: várható, hogy a régi erőművek jelentős elöregedése miatt a kínálat szűkül, miközben az ország és a régió más részei általános gazdasági növekedése miatt energiakereslet-növekedés várható. A jelenlegi hazai villamosenergia-termelés egyre kevésbé lesz képes kielégíteni a növekvő energiakeresletet, és így elkerülhetetlen, hogy Magyarország a villamosenergia-kereslet és -kínálat között hiánnyal, egyre növekvő energiaimport-függőséggel, illetve a növekvő végfogyasztói energiaárakkal szembesüljön, ha nem történik újabb beruházás az energiatermelő létesítményekbe. Vagyis ha nem épül meg Paks II, kénytelenek leszünk többet importálni és drágul az áram. A jelentés kiemeli: a projekt beépített kapacitása 2,4 GW lesz és a termelés 2025-től két lépcsőben indul el. Ennélfogva a Paks II beruházás a Mavir által megállapított kapacitáshiánynak csak egy részét tölti be. Ha a Paks II-t figyelembe vesszük, még akkor is további 3,1 GW kapacitáshiánnyal kell számolnunk 2024-ben és 4,9 GW-tal 2030-ban. A 2030-on túli időszakban a Mavir várakozásai szerint 2032 és 2037 között (a bemutatott időhorizonton túl) a 2 GW-os paksi atomerőműnek mind a 4 blokkját leszerelik, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban legalább 2 GW új termelésikapacitás-beruházásra lesz szükség.
A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban a londoni elemzőház megjegyzi: ambiciózus kormányzati környezetvédelmi célok vannak Magyarországon és Európában, így egyre nagyobb szerepet fognak játszani a jövőben. Megállapítják, jelenleg a megújulók, így a szél- és napenergia nem versenyeznek költségek tekintetében a hagyományos energiatermeléssel, és gazdaságosan csak állami támogatással fejleszthetők. Állami támogatás nélküli, illetve nem torzított piacon a megújulók (kivéve a vízenergiát) az előrejelzések szerint továbbra sem olyan versenyképesek, mint a nukleáris energia, még hosszú távon sem. Sőt a legolcsóbb megújuló energiaforrások – elsődlegesen a nap- és a szélenergia – „szakaszos” termelést folytatnak, alaperőművi termelésre technikailag nem képesek, kivéve, ha rendkívül drága villamosenergia-tárolási kapacitással kombinálják azokat. Így az időjárásfüggő megújuló források nem jelentenek gazdasági alternatívát a konvencionális termelési kapacitásba történő beruházással szemben. Az atomenergia zsinórtermelést tud biztosítani, és az OECD a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai alapján az LCOE (levelized cost of electricity – az élettartamra vetített villamosenergia-termelési egységköltség) becslések bázisán bizonyítható, hogy az ingadozó megújulók nem versenyképes alternatívái az atomerőműveknek még akkor sem, ha a belátható jövőben a megújulókat tárolókapacitással egészítik ki.
Az egyes erőművi termelési önköltségek elemzését követően a Rothschild arra a következtetésre jut, hogy a nukleáris termelés költséghatékony és versenyképes az olyan egyéb alaperőművi termelésre alkalmas alternatív technológiákkal szemben, mint a gáztüzelésű CCGT és a széntüzelésű erőművek. A nemzetközileg is ismert és elismert energetikai tanácsadó társaság, a NERA előrejelzésére alapozva a Rothschild szerint a zsinóráram ára Magyarországon észszerű várakozások szerint közelíteni fog a 65 EUR/MWh és 108 EUR/MWh közötti szinthez (2013. évi reálárakon). (A MWh vagy megawattóra megtermelt energiamennyiséget jelöl, az erőmű teljesítményének és az időnek a szorzata, azaz MW×h, vagyis MWh – a szerk.)
Alacsony termelési költségre lehet számítani
A termelt villamos energia mennyisége és előrejelzett ára, mint két kulcsfontosságú tényező vizsgálatát követően a Rothschild elemzi Paks II várható költségeit is. A működési és karbantartási (úgynevezett O&M) költség az erőmű napi működési költségeit tartalmazza, így például a személyi jellegű, anyagjellegű (nem fűtőanyag), valamint az erőmű megfelelő szinten történő karbantartásához szükséges költségeket. A projekt 60 évig tartó üzemelése során rendszeres karbantartásra és fenntartó beruházásokra lesz szükség, hogy biztosítsák az erőmű üzemelési képességét.
A tanulmány hangsúlyozza, Magyarországnak sok évre visszanyúló tapasztalata van az atomerőmű irányításában, illetve szakértelme az atomerőmű megfelelő üzemeltetésében és karbantartásában. A Rothschild elemzése a Paksra is szánt 3+ generációs erőművi reaktorokra összpontosít, amelyek számtalan innovatív, csúcstechnológiát jelentő fejlesztéseket vonultatnak fel. Ilyenek a fűtőanyag-technológiában, a termikus hatásfok területén, a moduláris kivitelezésben, a biztonsági rendszerekben (különösen a kiegészítő passzív rendszerek használata az aktív rendszerekhez kapcsolódóan) elért eredmények, és a szabványosított tervezés is. Ezen fejlesztések hatékonyságot javító eredményei megmutatkoznak az üzemeltetési és karbantartási költségekben is, ezért a tanulmány szerint helytelen megközelítés lenne a működési és karbantartási költségekre vonatkozó feltételezéseket a jelenleg üzemelő paksi blokkok adatai alapján számolni. Például, miközben az új erőmű összkapacitása 400 MW-tal nagyobb, mint Paks I-é, a Paks II működtetéséhez szükséges személyzet létszáma lényegesen alacsonyabb, mindössze 1000 fő körüli, szemben a Paks I üzemeltetéséhez szükséges 2500 fővel. Szintén fontos különbség a régi és az új blokkok között, hogy a Paks II-blokkokat eleve 60 éves üzemidőre tervezik és építik, tehát a 60 éves üzemidő során további jelentős beruházás a működési és karbantartási költségeken túl nem várható. Az elemzés kitér arra, hogy számos reaktor esetében végeznek élettartam-hosszabbító beruházást – az Egyesült Államokban 75 reaktor kapott üzemidő-hosszabbítási engedélyt, amely működési élettartamukat 40 évről 60 évre bővíti, így a 60 éves tervezési üzemidő az új reaktorok esetén megalapozott és kivitelezhető lehet.
Az üzemanyagköltség alapját a Rothschild szakértői az urán világpiaci árából és a fűtőelemek előállításának várható költségei alapján becslik (5 euró/MWh, 2013. évi reálértéken), míg a radioaktív hulladékok kezelése, az erőmű leszerelése a bankház szakértői szerint megawattóránként 2,1 eurós költséget jelent majd. A Rothschild eredményei teljes összhangban vannak a Nemzetközi Energiaügynökség adataival. Az erőmű amortizációját a bankház – a tervezett élettartamból kiindulva – 60 évre teszi, és 2 százalékos inflációval számol.
A bankház a magyar adózási rend szerint a 19 százalékos társasági adót és az adójóváírás lehetőségét is figyelembe veszi az elemzésében. Az ilyen jellegű projektek többségéhez hasonlóan a kivitelezési és fejlesztési időszak során, amikor az erőmű még nem realizál jövedelmet a villamos energia értékesítéséből, a társaság adójóváírást kap, amit az üzemeltetés során az adóköteles jövedelemre vonatkozóan igénybe vehet. Paks II a fejlesztési szakaszban képzett adójóváírást igénybe veheti, amely adómegtakarításként működik, és ha már üzemeltetési szakaszba ér, felhasználhatja a profitra eső adó kiegyenlítésére. A feltételezés összhangban van a hatályos szabályozással.
Mindezen termelési és költségadatok felhasználásával és a tőke költségének (6,2–7 százalék, adózás utáni nominális WACC, vagyis átlagos súlyozott tőkeköltség) meghatározását követően a Rothschild szakértői így fogalmaznak: a fent ismertetett módszertan alapján a pénzügyi elemzés LCOE-eredménye a projektre nézve 50,5–57,4 EUR/MWh (2013-as reálértéken).
A termelési önköltség, a várható villamosenergia-termelés mennyisége és a villamosenergia-árak alapján a bankház szakértői egyértelmű következtetéseket fogalmaznak meg.
A központi forgatókönyv árgörbéje szerint keletkező árbevételek a működési időszak során várhatóan fedezik a működés éves költségeit, ideértve a hulladékkezelés és a leszerelés finanszírozását, illetve az adók megfizetését is. Az illusztrált pénzáramból fennmaradó szabadon felhasználható pénzeszköz a tulajdonos (a magyar állam) részére fizethető vissza az építési költségek fedezésére, ideértve az építési időszak finanszírozási költségeiért járó kompenzációt is (azaz a beruházás megtérülését, amely meghaladja a tőkeköltséget). Ez megfelelően biztosítja, hogy az állam fedezze a pénzügyi IGA szerinti törlesztés költségeit (zölddel jelölt terület az ábrában) és az általa felhasznált források a tipikus referenciaelvárásoknak megfelelően megtérüljenek. A Rothschild elemzése rögzíti, hogy a működési élettartam alatt és a referenciaárak alapján az erőmű nemcsak önfinanszírozó (azaz a bevételei fedezik az összes költséget, beleértve az adósságszolgálati költségeket is), hanem a tulajdonosok részére megtérülést biztosít a kezdeti beruházások fedezetére is. Ezen túlmenően és tekintve, hogy az LCOE-értékek – amelyekkel a projekt 6,2–7,0 százalékos megtérülést biztosít – az előrejelzett árampiaci árak tartománya alatt helyezkednek el, a projekt mindezen árforgatókönyvekben 7 százalékot meghaladó megtérülést biztosít, és ekkor a nettó jelenértéke pozitív lesz.
Fentiekkel a Rothschild számítása igazolja, hogy nem szükséges állami támogatás a projekt megvalósításához. A kalkulációk szerint az is kijelenthető, hogy nem szükséges sajáttőke-injekció a projekt finanszírozásához azt követően, hogy a két blokk az üzemelési időszakba lép. Éppen ellenkezőleg, az üzemelő erőmű 2026-tól vagy 2027-től a feltételezett ártartománytól függően már osztalékot tud fizetni.
Összegzés
A publikus forrásokon alapuló pénzügyi elemzés legfőbb megállapításait a Rothschild-bankház szakértői így összegzik:
1. A Paks II projekt a liberalizált és összekapcsolt közös európai energiapiacok céljának megfelelően valósul meg, vagyis hozzájárul az ellátás biztonságának javításához, a dekarbonizációhoz és az elérhető árú villamos energia fenntartásához mindennemű árbevétel-garancia nélkül. Ezért a nyereségessége a magyarországi és az összekapcsolt piacok keresleti és kínálati viszonyai szerint kialakuló piaci áraktól függ.
2. A megtermelt energia értékesítéséből keletkező működési bevételek még a nemzetközileg is ismert és elismert energetikai tanácsadó társaság, a NERA által meghatározott alacsony piaci árfekvés (65 EUR/MWh) esetén is elegendő pénzáramot generálnak ahhoz, hogy az atomerőmű működési költségeit fedezzék, továbbá a befektetett tőke megtérülését biztosítsák. Az alkalmazott modell szerint és az adott feltételezések mellett az erőmű az üzemelés megkezdésétől fogva nyereséges lesz, és nem igényel tőkeinjekciót a tulajdonos részéről az üzemelési időszak során.
3. Ezen túlmenően az eredmények azt mutatják, joggal várható, hogy a tervezett bevétel az erőmű tervezett élettartama során nemcsak az üzemelési költségeket fedezi a működési időszakban, hanem megfelelő pénzáramot is biztosít a hulladékkezelés és az erőmű leszerelésével járó források biztosításához, valamint ahhoz, hogy a tulajdonos (a magyar állam) projektberuházási költségei megtérüljenek, valamint további olyan gazdasági haszon is keletkezzen, amely az elemzés szerint más európai uniós országok liberalizált piacokon megvalósuló energiatermelési projektjeinek megtérülési elvárásai alapján összhangban áll a piaci referenciaértékekkel.
4. Tekintet nélkül arra, hogy a projektet a magyar állam teljes mértékben finanszírozza, a tőkeforrások megtérülése egyrészt összhangban van a referenciaként használt piaci szereplők tipikus megtérülési szintjével, másrészt alátámasztja azt az érvelést, hogy a projektben nincs az Európai Unió rendeletei szerint definiált állami támogatás. Mindez érvényes az előtt, hogy minden olyan további pozitív külső gazdasági hatás és társadalmi előny értékelése vagy mérlegelése megtörtént volna, amelyek alátámaszthatják a közös piaci elvekkel összeegyeztethető, esetlegesen megengedett állami támogatás alkalmazását. Vagyis a Rothschild szerint a nyilvános információforrásokon és a megfelelő benchmarkértékeken alapuló értékelés alapján a projekt esetében észszerűen várható, hogy az gazdaságilag életképes lesz, azaz az üzemelés során képes lesz önfinanszírozó módon, tőkeinjekciók igénye nélkül működni és a magyar államnak olyan sajáttőke-megtérülést biztosítani, amely mértékét tekintve megfelel annak a megtérülésnek, amelyet a piaci résztvevők a hasonló kockázatú beruházások esetében elvárnának.
