Veresegyházon két okból épül új római katolikus templom: rohamosan növekszik a lakosság, és a régi szentély alatt komoly régészeti leletanyagot találtak. – Évekkel ezelőtt kívülről rendbe tettük a régi templomot, majd 2013-ban hozzákezdtünk a belső felújítási munkálatokhoz – meséli Molnár Zsolt római katolikus plébános. – Ahogy a munkások felszedték a padlót, és ástak lefelé, találtak egy XVIII. századi kriptát, ahová két elődöm volt eltemetve. Tudtunk arról, hogy valahol itt nyugszanak, de azzal nem voltunk tisztában, hogy a templom alatt. A régészek ezután tovább kutattak, és megtalálták a középkori templomunk falait, amelyek közül a legrégebbiek XIII. századiak és vörös színűek – fűzi hozzá az atya. A település minden bizonnyal erről kapta a nevét.
– Amikor 1999-ben idekerültem, tízezer lakosa volt a településnek, most már 18 ezren élnek itt. A régi templom még egy kisebb, néhány ezer fős településnek megfelelt, de az utóbbi időben már kicsi volt. Vasárnap három misét tartottunk, és mindegyiken csak zsúfoltan fértek el az emberek. Sőt, bizonyos alkalmakat csak más időpontban tudtunk megtartani – mutat rá Molnár Zsolt atya.
Ebben a helyzetben ajánlotta fel segítségét az önkormányzat a templomépítéshez. A város és a helyi egyházköz-ség közösen alakította ki a telket, emellett az önkormányzat a beruházáshoz komoly anyagi támogatást is nyújtott. – Úgy adódott, hogy inkább a városnak volt lehetősége finanszírozni az építkezést. Az egyház pedig vállalta, hogy működtetni, üzemeltetni fogja a templomot. Összesen körülbelül egymilliárd forintot adunk a beruházáshoz. A szakrális épületen kívül parkrész, dísztér, parkoló is létesül, a közvilágítást pedig felújítják, így a városkép is fejlődik. Ez a beruházás szép példája az egyházi és az önkormányzati együttműködésnek, nem ismerek még egy olyan települést, amely templomot épített volna – hangsúlyozza Cserháti Ferenc alpolgármester. A politikus jelzi, hogy nem teljesen önzetlenül segítenek, hiszen a Szentlélek Római Katolikus Plébánia és Közösségi Házban a misék és más egyházi alkalmak mellett lesznek városi rendezvények is. Olyan kulturális programok, amelyek a templomi jelleggel összeegyeztethetők.
Nem csak a város és a helyi római katolikus egyházközség kapcsolata kiváló, a veresegyházi református gyülekezet is a testvérfelekezet mellé állt.
– Amikor 2013 júniusában nyilvánvalóvá vált, hogy a régi templomunkban már nem tudunk szentmisét bemutatni, a reformátusok a segítségünkre siettek. Azóta is ott tartjuk a vasárnap reggeli miséinket, sőt a protestáns testvéreink gyűjtést is szerveztek a templomunk építésére. A délelőtti szertartást Erdőkertesen, míg az estit Őrbottyánban tartjuk – mondja Molnár Zsolt atya. A plébános kitér arra is, hogy több mint egy éve egy könyvet indítottak útjára a hívek között. – Minden héten másik családnál van, ők imádkoznak a templom építésért, a hívekért, a közösségért és a városért. Emellett beleírnak valamilyen üzenetet vagy éppen belerajzolnak a könyvbe – jegyzi meg a plébános.
Az épülő templomot május 14-én, a pünkösd előtti szombaton adják át, mindössze egy évvel az alapkőletétel után. – A templomtér sokkal nagyobb a réginél, itt négyszáz ülőhely lesz a karzattal együtt. A nagy kupola tetején, az üvegen a Szentlélek lesz megjelenítve. Kialakítottunk egy kisebb szentségi kápolnát, ott őrizzük majd az oltári szentséget, és hétköznapi misék is lehetnek ott. Helyet kap az épületben két nagyobb és egy kisebb közösségi terem is, utóbbi az emeleten, ahol a kórus próbálhat majd. Legalább húsz közösség működik nálunk heti, havi rendszerességgel, ezért szükség van ezekre a termekre. Az alagsorban urnatemető lesz, egyelőre két kisebb helyiséggel. Az új templomban egy 2290 sípból álló orgonát építenek – mutat rá a plébános.
A tervek szerint szobrot állítanak Szűz Máriának, Keresztelő Szent Jánosnak és a tizenkét apostolnak is, utóbbiakat Konkoly György szobrász vezetésével öt helyi alkotó készítette el. A szobrok 275 centiméter magasak, és egyenként 7-800 kilogrammot nyomnak. – A szoros határidő kicsit tompított az alkotókedven, de ezzel együtt helyi művészként felemelő érzés volt elkészíteni a szobrokat – fűzi hozzá Konkoly György.
Fekete Tamás, a kivitelezés felelős műszaki vezetője azt mondja, hogy cégük sok mindent épít, fürdőt, várat is, de másik templomot nem, főleg nem ekkorát. – Szakmai szempontból a templom építése összetett feladat, nagyon sokféle anyaggal és szerkezettel dolgozunk. A kupola szerkezetének kialakítása a legproblémásabb. Az alapozás a talaj miatt volt bonyolultabb, hiszen vízmosásban épült az egész ingatlan. A tető réteg-ragasztott tartóelemekből épült, a gyártó rakta össze. A legnagyobb kérdés az, hogy miként működik majd az akusztika, ha az orgona megszólal – mondja a szakember. Legkésőbb május 14-én minden kiderül.