A pedagógushiány nem országos, hanem helyi léptékű jelenség, amelyeket az egyes tanintézmények helyettesítéssel kezelnek – mondta a Magyar Idők megkeresésére Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Hozzátette: a kormány számos intézkedést hozott a tanári szakok hallgatói létszámának növelése érdekében az utóbbi években, amelyek eredményeképpen a felsőoktatási intézménybe felvételt nyert osztatlan tanár szakos hallgatók létszáma az elmúlt években fokozatosan növekedett, a 2013-as évhez képest 2017-re 79 százalékkal.
Elmondása szerint a tanárhiány hosszú távú kezelésére 2013-ban létrehozta a kormány a Klebelsberg képzési ösztöndíjpályázatot, amelynek célja a pedagógus-utánpótlás biztosítása.
– A sikeres pályázóknak az ösztöndíj már az első félévben 125–375 ezer forintot jelent – magyarázta az államtitkár, aki azt is elmondta, hogy jelenleg 1517 hallgatónak van érvényes szerződése, és eddig 1,6 milliárd forintot fizettek ki az ösztöndíjasoknak. Rétvári kiemelte, hogy az ösztöndíjprogramban például az informatikatanárok, a kémiatanárok, a fizikatanárok vagy éppen a matematikatanárok kiemelt támogatást kapnak.

Az ösztöndíjprogramban kiemelt támogatást kapnak azok, akik például informatikát oktatnának
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a szocialista kormányzás alatt több mint 381 helyen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét, és ezzel párhuzamosan 15 ezer tanárt bocsátottak el, arról már nem is beszélve, hogy egyhavi bért vettek el a tanároktól.
– Az életpálya tehát, amelyet a szocialisták kínáltak a pedagógusoknak, mínusz egyhavi bér volt – hangsúlyozta az államtitkár, aki arról is beszélt a Magyar Időknek, hogy a magyar oktatási rendszerbe a pedagógus-utánpótlás biztosítására 2011 óta számos ösztönzőleg ható eszközt építettek be.
Ilyen például a 2013. szeptember 1-jétől bevezetett új előmeneteli rendszer és a bevezetését kísérő ütemezett béremelés, amelynek eredményeként az állam 2012-höz képest 2013-ban 32,5 milliárd forinttal, majd 2014-ben 120,9 milliárd forinttal, 2015-ben 38,5 milliárd forinttal költött többet pedagógusbérre, 2016-ban pedig további 34 milliárd forinttal költ többet a központi költségvetésből, mint az előző évben.
A tendencia folytatásaként idén 44,8 milliárd forint, míg 2018-ban további 40,9 milliárd forint többlettel lehet számolni – tette hozzá Rétvári Bence.