Magyarországon évente átlagosan harminc gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik súlyosan elhanyagolják őket – olvasható az Országos Gyermekegészségügyi Intézet honlapján. Ezt támasztja alá az az adatsor, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság küldött lapunknak.
Tájékoztatásuk szerint csak ebben az évben eddig 105, tizennégy évesnél fiatalabb gyermeket ért szexuális erőszak miatt indult eljárást zártak le. Tavaly 150 ilyen eset történt. Fontos kiemelni, hogy ez az adat a 2012-ben módosított büntető törvénykönyv alapján lezárt vizsgálatok eredménye. Emellett befejeződtek olyan nyomozások is, amelyeket még a törvény módosítása előtt követtek el. Eszerint tavaly 11, idén pedig két erőszakos közösülés miatt kezdődött ügy végére tett pontot a rendőrség.
A szexuális erőszak mellett a leggyakoribb gyerekek ellen elkövetett, ilyen eredetű bűncselekmény a gyermekpornográfia. A törvény többek között bünteti azt, aki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez vagy tart, készít és másoknak is átad, vagy egyszerűen csak hozzáférhetővé teszi, és azt is, aki kereskedik a felvételekkel.
Gyermekpornográfiával kapcsolatban ebben az évben 42, tavaly pedig 143 eljárást zárt le a rendőrség.

A bűncselekmények listáját a tizennégy éven aluliak veszélyeztetése vezeti (képünk illusztráció)
Nem ritka a szexuális kényszerítés sem. 2015-ben 19, idén pedig már 18 ilyen eset vizsgálatát fejezték be a rendőrök, gyermekprostitúció kihasználása miatt pedig 3-3 ügy zárult le.
Az ORFK adataiból az is kiderül, hogy a gyerekek nem csak szexuális bűntény áldozatai lehetnek. Ami talán a legmegdöbbentőbb, hogy tavaly és idén csak eddig 17-17 gyerekgyilkossági ügy volt a rendőrök előtt.
A gyerekek elleni erőszakos bűncselekmények listáját a kiskorúak veszélyeztetése vezeti, azonban nem sokkal kevesebb a testi sértés sem. Előbbiből tavaly 972, idén pedig 559 ügy zárult le. Testi sértéses esetekből – azaz amikor fizikailag bántalmaznak egy gyereket – 2015-ben 854, ebben az évben pedig 430 lezárt ügye volt a rendőrségnek.
A hatóság adatai szerint az említett két bűncselekménytípuson túl minden hónapban előfordul legalább egy kényszerítés, és ennél is több személyi szabadság megsértése, valamint – ami szintén megdöbbentő – zsarolás is.