A KLIK álláspontja szerint egy peres eljárás önmagában nem oldja meg egyetlen, szegregációval fenyegetett iskola problémáját sem, mivel ennek a problémának a leküzdéséhez, és a minőségi oktatás biztosításához minden esetben a helyi közösség összefogása és erőfeszítése is szükséges. Helyi problémára csak helyben lehet hatásos és megfelelő választ adni, ez az egyetlen módja az antiszegregációs folyamatok előmozdításának. Egy bírósági eljárás csak egy eszköz, de nem a megoldása a problémának. A KLIK célja, hogy minden tankerületben legyen antiszegregációs szakértő, és működjön olyan kerekasztal, amely az érintettek, a szakma, valamint a fenntartó bevonásával helyben képes hatékonyan orvosolni a szegregációs nehézségeket.
Az állami intézményfenntartó a szakos ellátás biztosításával, az iskolákban eddig megvalósított, és a jövőben tervezett infrastrukturális és módszertani fejlesztésekkel kívánja megsegíteni a szegregációval fenyegetett intézményeit. A KLIK továbbra is elítél mindennemű szegregációs törekvést, hátrányos megkülönböztetést. Ahogy korábban, úgy most is fellép a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítése érdekében és mindent megtesz azért, hogy a területi és más hátrányokat az oktatás-nevelés segítségével kompenzálja. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem kommentálja a CFCF bejelentését, amíg nem kap hivatalos értesítést az általuk benyújtott keresetmódosítás tartalmáról, hangsúlyozzuk, hogy a kérdéses perben szereplő intézmények jelentős része nem az állami intézményfenntartóhoz tartozik – írta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.