A Legyen öröm az iskolakezdés! címmel indított segélyprogram célja, hogy országos összefogással több mint ötezer gyermeknek segíthessenek még az iskolakezdés első napjaiban.
A Katolikus Karitász arról tájékoztatta lapunkat, hogy az augusztus 3-tól indított segélyakcióval nemcsak az eszközök beszerzését támogatja, de az önkéntesek személyes jelenlétével, a tanév közbeni folyamatos kapcsolattartással biztonságot adnak a családoknak, és szükség szerint segítik őket a mindennapok során is. Idén is többféle módon lehet csatlakozni az összefogáshoz.

Könyvekkel is segíthetik a szegényebb gyerekeket
Fotó: Havran Zoltán
Ha valaki tárcsázza a 1356-os adományvonalat, akkor 500 forinttal tud segíteni, de mód van online adományozásra és átutalásra is. Emellett a Katolikus Karitász egyházmegyei központjai örömmel fogadnak jó állapotban lévő iskolatáskákat, tornafelszerelést és olyan taneszközöket, amelyek szükségesek a diákoknak.
Hasonló akciókkal segít a Magyar Református Szeretetszolgálat is. – Elkötelezett hívei vagyunk a felnövekvő nemzedék támogatásának, hiszen tudjuk, gyermekeink a jövő zálogai. Ezért indítunk ösztöndíjprogramot, támogatjuk a nehéz helyzetben lévő családokat és iskolatáskával, tanszerekkel is segítjük a rászorulókat.
Elindítottuk a Kárpát-medencei adománygyűjtést is – közölte a Magyar Idők megkeresésére Kőrösi-Gilicze Réka kommunikációs vezető. Segíteni új és használt taneszközökkel vagy pénzbeli adománnyal lehet, a tanszergyűjtés részleteiről a www.jobbadni.hu oldalon kaphatnak az érdeklődők tájékoztatást.
Pénzt lehet online adományozni, utalni is, illetve a 1358-as számon hívásonként 250 forinttal is lehet segíteni a programot.
Iskolakezdés együtt! címmel hetedszerre hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet, amivel ezer gyermek beiskolázását kívánják támogatni – erről tájékoztatta lapunkat a karitatív szervezet.
Idén is gyermekenként tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretnék segíteni a nehéz sorsú iskolásokat nemcsak az anyagországban, hanem Kárpátalján, Erdélyben és Délvidéken is. Fontos célkitűzés, hogy a segítség már az első becsengetés előtt célba érhessen. – Az összefogáshoz idén is a megszokott módokon lehet csatlakozni.
Már él a 1353-as adományvonal, amelynek tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent. Szintén elérhető már a segélyszervezet innovatív online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon, ahol néhány kattintással és egy bankkártyával tetszőleges összeget lehet adományozni – tették hozzá.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat oktatási intézményeibe több mint kétezer diák jár, döntő többségben nagy létszámú, rászoruló családok gyermekei. Ezeket a családokat az élet minden területén támogatja a szeretetszolgálat.
„Az iskolakezdéskor amellett, hogy iskolaszereket adunk, segítünk a ruházkodásban is, és szükség esetén új gyermek születésekor babacsomaggal is támogatjuk a családot. Vagyis sem az iskolakezdéskor, sem a mindennapokban nem egységcsomagokat állít össze a szervezet, hanem a szükségleteit figyelembe véve eltérő összetételű, eltérő értékű adományokat juttat el az érintetteknek” – hangsúlyozták.
Az adományvonal a 1350-es, emellett pénzt a Máltai.hu és az adományozz.hu oldalakon keresztül is fel lehet ajánlani. Természetbeni felajánlásokat is fogadnak, de csak olyan állapotúakat, amilyeneket az adományozó is szívesen használna.