A tájékoztatás szerint az eset az elmúlt év nyarán történt.
A 36 éves vádlott szívességi lakáshasználóként lakott a sértett férfi házában, amelyben a férfi három gyermekével élt, akiket egyedül nevelt. A vádlott italozó életmódja miatt gyakoriak voltak a konfliktusok, a tulajdonos többször rendreutasította a részegen éjszaka hangoskodó vádlottat, mert a gyerekek nem tudtak aludni miatta.
Ilyenkor többször közölte is vele, hogy költözzön el. A vádlott több alkalommal fenyegette szállásadóját, hogy rájuk gyújtja a házat, ha őt onnan kirakják. Egy újabb veszekedés után a vádlott megvárta, míg a sértett és gyermekei aludni térnek, majd az éjszakai órákban a saját szobájában meggyújtott egy pólót, amit a földre dobott. A szőnyeg azonnal lángolni kezdett. Mivel a szobákon nem voltak ajtók, a tűz gyorsan terjedt a házban. A férfi az épületet elhagyta és elindult a szomszéd faluba. Pár utcával lejjebb még hallotta a segélykiáltásokat, de semmit nem tett.
A házban lévő füstre a 33 éves családfő felébredt, a nagyobb gyerekeket felébresztette és kiterelte őket. Ezután visszament, hogy másfél éves kislányát is kimenekítse. Azonban onnan már kijönni nem tudtak, ugyanis a konyhában lévő gázpalack a tűzben felrobbant. A férfi és a kislány a robbanásban életét vesztette.
Az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség – közölte a vádhatóság.