Egymásnak ellentmondó, de legalábbis erősen eltérő nyilatkozatokat tett az utóbbi időben Radnai László, a Jobbik korábbi kommunikációs igazgatója a párttal való kapcsolatáról. Radnai szavaiból például egyáltalán nem világos, tulajdonképpen mettől meddig segítette a Jobbik kampányát kommunikációs igazgatóként.
Június végén a köztévében azt mondta, Vona Gábor 2016 októberében kérte meg, hogy segítsen a néppártosodó Jobbik kommunikációs stratégiáját megalkotni. A stratégiát tavaly márciusra elkészítette, az elnökség pedig áprilisban megbízta őt a kommunikációs igazgatóság felállításával. A Népszava a múlt pénteki, Simicska Lajosról szóló cikkében azt írta, Radnai László a lapnak azt állította, 2017. augusztus 15-ig volt a Jobbik kommunikációs igazgatója.
– Hogy a lemondásom után mi történt, arról nem tudok beszámolni, én onnantól már csak afféle „márkaőrként” figyeltem a párt mérséklődését, amit a kezdetektől támogattam – fogalmazott a Népszavának. Ezzel szemben a letelepedési kötvényekkel kapcsolatban a Zoom.hu idén márciusban még mint a Jobbik kommunikációs igazgatóját kereste meg Radnait, aki válaszában nem jelezte, hogy már nem tölti be ezt a munkakört.
Lapunk jobbikos forrásból úgy tudja, Radnai egészen a választásokig irányította a párt kommunikációját, de szerződését azután meg is hosszabbították. A kampányban minden értekezleten jelen volt, és döntő befolyással bírt a Jobbik stratégiájának meghatározására is.
Mára az is kiderült, párttagságának kezdetéről sem mondott igazat. Radnait a Jobbik elnöksége úgy nevezte ki kommunikációs igazgatóvá, azaz egyik legfőbb tisztségviselőjévé, hogy még csak nem is volt a párt tagja. Ő azonban másként emlékszik erre is. A Heti Válasznak adott interjújában azt mondta: „Stratégiai tanácsadóként érkeztem, ráadásul nem is először. A Jobbik párttá szerveződése után nem sokkal, 2002–2003 környékén már dolgoztunk együtt, a feladatom akkor is a márkaépítés volt.”

A szakember állítja, részt vett a párt márkaépítésében
Fotó: Youtube
Mindezt megspékelve, Radnai egy Facebook-bejegyzésben azt írta, előbb lett párttag, mint Toroczkai László, és még mindig az. A Kuruc.info azonban nyilvánosságra hozta azt a felvételi kérelmet, amelyből egyértelműen kiderül, Radnai 2017. július 16-án kért felvételt a Jobbikba. A dokumentum szerint Szabó Gábor és Vona Gábor voltak az ajánló tagok, ám a pártelnök aláírása még nem szerepelt akkor a papíron, ami azt jelenti, Radnai párttagsága is csak július 16-a után léphetett életbe. Toroczkai viszont már 2016 májusában csatlakozott, amikor alelnökké választották.
Radnairól egyébként a Jobbikot alapító Novák Előd nem hallott a párt első éveiben. A Kuruc.infónak azt mondta, Radnainak valójában semmi ilyen szerepe nem volt 2003 környékén, még a nevét sem hallotta korábban, soha nem is találkoztak. De a kommunikációs igazgató köztévének tett nyilatkozata alapján is nehéz elképzelni, hogy már a Jobbik zászlóbontásának idején jelen volt a párt életében. Radnai ugyanis a választási bukás után azt mondta, a 2010 előtti gárdás, rasszista Jobbik véleményét soha nem tudta volna vállalni.
Milliós bundákkal a szegénység ellen
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek ajándékozza több tíz millió forint értékű bundakollekcióját Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője, aki saját állítása szerint nem tudta, hogy a tulajdonában lévő, többek közt perzsaláb-, farkas-, nyúlszőr-, valamint ezüstrókabunda komoly értéket képvisel. A jobbikos politikus bundagyűjteménye nem új keletű, most amiatt került ismét előtérbe, hogy Varga-Damm két napig azért ült Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti szobája előtt, hogy a devizakárosultak nehéz anyagi helyzete miatt tiltakozzon. A szegénység ellen harcoló képviselőnek a Ripost információi szerint 50 millió forint értékű bundagyűjteménye van. – Ha ez valóban igaz, akkor az összes bundát elajándékozom a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely elárverezi azokat, és a befolyó pénzből segíthetik a rászorulókat – reagált Varga-Damm az ellentmondásra.