Európai egység, valóságos párbeszéd akkor lesz, ha Nyugat-Európa képes és hajlandó lesz a kommunizmus bűneit a nácizmus bűneivel együtt Európa szégyenének tekinteni – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a ferencvárosi pályaudvarnál épített Málenkij robot emlékhely tegnapi avatóünnepségén. Mint mondta, a visegrádi négyek példája azt mutatja, akár közösséget is teremthet a múlt és a tőle való megszabadulás szándéka. – Az Elba és Vlagyivosztok közötti területen élők a XX. század közepére egyaránt megismerték a szovjet kényszermunkatáborok valóságát, így az nem speciálisan magyar történet – tette hozzá.
– A háború után ártatlan emberek százezreit hurcolták el rabszolgamunkára bármiféle ítélet nélkül, és ez a rendszerváltozás után sem került bele a köztudatba, holott a XX. századi történelmünknek egyik legnagyobb tragédiájáról beszélünk– ezt már Bognár Zalán történész, az emlékhely egyik ötletgazdája nyilatkozta lapunknak. Mint mondta: míg a Gulágról már hallottak az emberek, addig a Gupvi táborokról a többség még nem, de erről nem ők tehetnek, ez a szocialista rendszerek titkolózásainak, elhallgatásainak a következménye.
A ferencvárosi pályaudvar mellett létesült az emlékpark
– A Gulágra személyes ítélet alapján került valaki, Gubvi táborba azonban „létszám szerint”. Azaz a málenkij robotra többnyire az NKVD, a szovjet Belügyi Népbiztosság Hadifogoly és Internáltügyi Főparancsnokságán megállapított tervszámoknak megfelelően vitték el a civil embereket: volt akit „hadifogolyként”, másokat a kollektív bűnösség alapján megbélyegezve német származás indokával internáltként –fejtette ki Bognár Zalán. A történész elmondta, hogy hivatalosan a felnőtt, aktív korú férfi lakosság volt munkára fogható, de gyakran kiskorúakat és idős embereket is vonatra tettek. A szovjet parancsnokok a feletteseik által kitűzött hadműveleti célok elérésének a késését, vagy kudarcát az ellenséges erőknek a vártnál magasabb létszámával magyarázták, s mivel ez nem volt igaz, a csaták után a hiányzó hadifoglyokat civilekkel pótolták. Bognár Zalán példaként Budapest esetét hozta fel. Itt a Sztálin várakozásaival szemben erősen elhúzódó ostroma miatt a 2. Ukrán Front parancsnoka, Malinovszkij marsall jelentéseiben szándékosan túlbecsülte a védők számát, ezért a város február 13-i bevételét követően a polgári lakosságból kellett a valótlan adatokhoz képest megállapított hadifogolylétszámot produkálnia. Egészen április végéig eltartottak az emberrablások, és körülbelül 100 ezer civilt hurcoltak el, köztük számos, a gettóból nem rég felszabadul zsidót, akik jellemzően német vezetéknevükkel könnyen „eladhatóak” voltak az NKVD-nek, mint németek. Utóbbiak esetében a hírhedt 0060-as parancs a nők internálását és munkaszolgálatát is előírta.
– Magyarországon közel 70 gyűjtőtábor volt. A nyugati szövetségesek tudtával rabszolgamunkára hurcoltak jelentős része a Szovjetunió felé áthaladt a ferencvárosi pályaudvaron. Ezért és a központi fekvése miatt esett rá a választás – közölte a történész, aki fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az emlékpark, a Honvéd téri Gulág szoborral, és a szovjet megszállás áldozatainak a Szabadság térre tervezett emlékművel egy hármas eszmei egységet alkot.
– A Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szórakész) által szorgalmazott emlékművet mindenki a magáénak érezheti, aki elszenvedője vagy annak hozzátartozója volt az 1944 és 1991 közötti szovjet megszállás időszakának – véli Bognár Zalán, s e tekintetben fontosnak tartja, hogy az emlékmű egy szimbolikus téren, a német megszállás áldozatainak emlékműve és a szovjet felszabadítók emlékműve között kaphat helyet. – A Szabadság tér szimbolikus tere így válik majd teljesé, történetileg hitelessé – mondta a történész.
