– Sokan úgy gondolják, hogy egy médiahack az ön indulása a főpolgármesteri székért, s arra számítanak, hogy bármelyik pillanatban bejelentheti visszalépését.
– Nem médiahackről van szó, egy világos programot, a Sétáló Budapest vízióját képviselem, és kívánom megméretni a fővárosi választókkal.
– Mégis, melyik ellenzéki jelölt javára lépne vissza?
– Egyetlen olyan ellenzéki jelölt javára sem lépnék vissza, aki bármilyen szinten részt vesz a politikában. Kizárólag abban az esetben mondanék le a jelöltségemről, ha lenne egy olyan, kulturális vagy tudományos életből érkező civil aspiráns, aki hajlandó vállalni a Sétáló Budapest programjának megvalósítását.
„Az MSZP-s meg DK-s aktivisták ne számolják a szavazatokat, ezt független szervezetekre kell bízni”
Fotó: Éberling András
– Említene néhány példát?
– Van egy listám több mint száz névvel. Olyanok szerepelnek rajta, mint Bereményi Géza, Laár András, Csányi Vilmos vagy Konok Péter.
– A nullához konvergál annak az esélye, hogy erről a listáról valaki induljon a főpolgármesteri székért.
– A felsorolt nevek mindössze a szellemi életben elfoglalt helyet és a politikához fűződő viszonyt jelzik, mint szükséges feltételeket – ezer ilyen ember is van Magyarországon. Hozzá kell tennem, hogy a programom megvalósítására a tényleges garanciát mégiscsak a saját személyem jelentené – hiszen az én tervemről van szó: a Sétáló Budapest az én ügyem.
– Tehát a világosság kedvéért: nem állhat elő olyan helyzet – például abban az esetben, ha az egész ellenzék beállna Karácsony Gergely mögé -, hogy ön is visszalépjen a javára?
– Eszem ágában sincs Karácsony Gergely javára visszalépni. Ő ugyanúgy a balliberális network része, mint Horváth Csaba, csak épp a saját törpepártjával, a Párbeszéddel bútorozott be a régi elitbe. Lépjen vissza a régi baloldal egyszer az életben, hiszen az elmúlt hetven évből ötvenkét évig hatalmon voltak, és ennek is csak azért lett vége, mert Gyurcsány vezetésével 2010-re kétharmados többséget szerencsétlenkedtek és gazemberkedtek össze Orbán Viktornak. Nem azért léptem a politika porondjára, hogy úgy végezzem, mint Kuncze Gábor, Karácsony Gergely, Fekete-Győr András, Jávor Benedek vagy Szabó Tímea.
– Az előválasztás mikéntjén továbbra sem tudnak megegyezni az MSZP-vel?
– Nagyon úgy tűnik, hiszen a szocialisták nem is előválasztásról beszélnek, hanem a saját pártszavazásukról. Számukra mindössze az a kérdés, hogy Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba legyen a jelöltjük, aztán ha sikerül megállapítaniuk, hogy melyikük a népszerűbb, azt mondják majd, hogy itt az egységes baloldali jelölt. Nem asszisztálok ahhoz, hogy a szocialisták egy számos országban jól működő demokratikus intézményt kiüresítsenek, és adatbázis-építésre használjanak. Nem tartom elfogadhatónak, hogy párttagok kezeljék a választók adatait, és MSZP-s meg DK-s aktivisták számolják a szavazatokat. Ezt független szervezetre kell bízni, amely garantálni tudja a választás tisztaságát. A megfelelő jelölt kiválasztása számomra nem pusztán technikai kérdés, mint a szocialistáknak: önmagában a főpolgármester-váltás kedvéért nem hiszem, hogy érdemes Tarlóst leváltani.
– Az egypontos programjának is mintha az lenne az üzenete, hogy olyan nagy probléma nincsen a fővárossal.
– Dehogyis nincs probléma. Tarlós elavult elvek és szempontok mentén vezeti a várost. Az a Budapest, amelyet menedzsel, a hetvenes években született, a folyamatban lévő és a tervezett fejlesztések pedig még mindig az infrastruktúra és az autóforgalom növelésére irányulnak, így az utak szélesítésére, s újabb meg újabb parkolóházak és mélygarázsok építésére. Ez egy hetvenes évekbeli városvezetési koncepció, Európa nagyvárosai azonban már más úton járnak: előtérbe került a „kicsi szép” emberi léptékű gondolata, a korszerű városvezetési irány a zöldülésé, a sétálóövezetek és kerékpárutak építéséé. Számos európai városban érvényesül ez a koncepció, mint például Sevilla, Prága, Krakkó vagy Bécs, ahol a városvezetők a metropolisz szívében egy élhetőbb városrészt hoztak létre.
– Ahhoz, hogy valaki Budapest sajtosságait figyelembe véve tudjon beszélni az említett városfejlesztési elképzelésekről, magas szintű szakmai kompetenciára van szükség. Ön viszont bevallottan pusztán a „vízióval” rendelkezik, nincs válasza arra, hogyan oldhatók meg a Sétáló Budapesthez szükséges nagyobb átalakítások, például a tömegközlekedésé, vagy a rakpartoké. Egyébként egy interjúban Tamás Gáspár Miklós – akivel ön számos ügyben elvi közösséget vall – felrótta önnek „lustaságát”, hogy máig nem tájékozódott a városfejlesztés és -igazgatás kérdéseiben. Mindemellett Tarlós István programjában is szerepel az autómentes belváros pontja, melynek reális megvalósítására 2030-at jelölte meg a főpolgármester.
– Tarlós Istvánnak négy nap sem kellett, és átvette a sétálóövezet tervét a programjába. Nem csodálkozom, így működik a politika: amint valami gerjedni kezd, azt a politikus lenyúlja, és úgy tesz, mintha mindig is ezt akarta volna. A szakmaiságra rátérve: megtehetném, hogy némi tájékozódás után előadom a szakértőt – TGM-nek ebben igaza van. Csakhogy ha ezt tenném, asszisztálnék a politikai valóságshow általános, súlyos és sötét hazugságához, amely azt a jól átélhető élményt adja, hogy a felkészült és magabiztos politikus minden kérdésre tudja a választ. Az igazság azonban az, hogy a helyes válaszok mindig és csakis csapatmunka eredményeként körvonalazódnak, ez azonban nem jól kommunikálható, nem médiaképes élmény. Én nem fogom eljátszani a szakértőt. Ez azt jelenti, hogy ha a kampány folyamán szakmai álláspontot kell majd képviselni, azt nem én fogom, hanem a téma egy tényleges szakértője.
– Csapatmunkáról beszélt, ez azt jelenti, hogy van szakmai stáb is ön mögött? Ha igen, kikből áll?
– Egy széles körben zajló programalkotási folyamatba kezdtünk, melynek nyomán májusra elkészül a Sétáló Budapest programja. A kampány során a döntéshozatal és a kommunikáció egy nyolc-tíz fős stáb feladata lesz – ennek összetétele már körvonalazódik. Neveket egyelőre nem említenék, mert még nem mindegyikük döntötte el, hogy hajlandó-e nyilvánosan beleállni ebbe a projektbe. Aki egy ilyen döntést meghoz, az a mai Magyarországon elbocsátással nézhet szembe. Zaránd Péter miután a kampányfőnököm lett, azonnal elveszítette az állását.
– Az egyik legjobban fizetett HÖK-báróként is emlegetett, és milliókat zsebre rakó Zaránd talán nem is volt kellően motivált, hogy megőrizze munkahelyét. Visszatérve Budapesthez: az imént egysíkú, az autóforgalomra összpontosító fejlesztésekről beszélt. Ezzel szemben a Budapest 2030-nak számos eleme van, és jó néhány nagyszabású építkezésen is túl vagyunk. Hogyan kívánja versenyeztetni az egypontos programját ezzel a csomaggal?
– Minél több programpontot kínál a politika, annál inkább elinflálja magát. Egyetlen programpont képviselete viszont visszatéríti a politikát önmaga alapegységéhez: az ügyhöz. Ma a politikának nincsenek ügyei. Annak a pártnak, amelyiknek negyven ügye van, valójában egy sincs – ez jól megélt tapasztalat az elmúlt harminc évből. A pártok a „minden jobb lesz” élményét kínálják, csakhogy negyven programpontot az emberek nem tudnak észben tartani, ami a politikának nagyon jó hír, hiszen így azok bármelyikének a megvalósítását bármikor el lehet mulasztani. Én azért hirdetek egyetlen programpontot, hogy az lehetőleg rám is égjen. Felteszem rá a szavam, és ha nem tudom megvalósítani, lemondok.
– A Tarlós István vezette Budapestre értelmezhetetlen, amit most mondott. A megígért fejlesztések terv szerint haladnak, és mindegyik megvalósul, számos építkezés lezárult. Az olyan beruházások, mint a fürdők rendbetétele, stadionok építése, a fonódó villamoshálózat megvalósítása, a Liget-projekt, vagy a Ludovika-kampusz létrehozása – hogy csak néhányat említsek – mind karakteres, jól megjegyezhető, identitást adó fejlesztések. Tehát valóban rengeteg ügyről beszélhetünk az ön kifejezését használva.
– Nem értek egyet. Úgy látom, hogy száz éve, vagyis a dualizmus bukása óta nincs Budapestnek identitást adó várostervezési koncepciója. Az imént említettek valójában Orbán Viktor elképzelései, Tarlós István nincs abban a helyzetben, hogy önálló vállalásokat tegyen – az ő vezetése alatt a kormány teljesen megfosztotta a fővárost az önkormányzatiságától, elvette jogainak és forrásainak a felét. A miniszterelnök sok mindent akar a fővárossal, ezek azonban nem illeszkednek semmiféle átfogó koncepcióba.
– Az idén kialakított rendszerben éppenséggel nő a főpolgármester autonómiája, hiszen a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának minden esetben konszenzussal kell meghoznia döntéseit a legfontosabb kérdésekről.
– Lehet, hogy hamarosan nagyobb önállósága lesz Tarlósnak, mint pár éve volt, 2010-hez viszonyítva viszont feleannyira főpolgármester. Valamicskét tehát visszakaphat a főváros, de ez töredéke annak, amit a miniszterelnök a fülkeforradalom óta elvett tőle. Még Demszky Gábor városvezetéséhez képest is jelentősen leépült az önkormányzatiság Budapesten.
– Ha mérlegre tennénk Tarlós István és Demszky Gábor főpolgármesterségét, ön szerint csak nem utóbbi nyerne?
– Tarlós kétségtelenül sokkal jobb városmenedzser, mint Demszky, akinek a városvezetése egy húsz éven át tartó, összefüggő kallódás volt, Budapestet a természeti erők, a hőingás, a csapadék és a szél formálták. Tagadhatatlan az előrelépés. A főváros húsz éven át folyamatosan a működőképesség határán billegett: amikor szétrobbant egy főnyomócső, Demszky hősiesen kivonult a helyszínre, a baráti sajtó pedig kötelességszerűen végigasszisztálta, ahogy azt a csövet a főpolgármester jelenlétében megfoltozzák. A budapestiek azt az élményt kapták, hogy Demszky minden nap megmenti a fővárost, és ezt húsz éven át meg is vették. Nem jutott eszükbe, hogy az a város, amit naponta meg kell menteni, esetleg nincs jól vezetve. Tarlós alatt véget ért a kallódás, lett gazdája Budapestnek, csakhogy továbbra is fájdalmasan hiányzik a vízió és identitás, nem is beszélve magáról az önkormányzatiságról, amit a kormány lábbal tipor.
– Ha az ön által szóba hozott százéves időszakot nézzük, tud mondani egy olyan nyolcéves korszakot, amikor több fejlesztés valósult meg, mint 2010 óta?
– Világos, hogy most van pénz, és a „jó király” gondoskodik Budapestről, az önkormányzatiságnak azonban nemcsak fejlesztéseket kellene jelentenie. Jelenleg nem látom azt a jól körülírható pontot, ahová Orbán Viktor el akarja juttatni a fővárost. Amiért Budapestre látogatni vagy költözni érdemes, az mind a dualizmus korában épült, talán az egyetlen Erzsébet híd kivételével, bár a régi sokkal szebb volt.
– Említette, hogy az MSZP-vel már az előválasztás kérdésénél elakadtak. Egyeztetett más ellenzéki pártokkal is?
– Igen, igyekszem az LMP-től a Jobbikon át a Mi Hazánkig mindenkivel tárgyalni arról, hogy miként kívánom az önkormányzati választásig megkonstruálni a politikai centrumot.
– Mik a tapasztalatai?
– Eddig mindenki leült velem tárgyalni – még a DK vezetése is –, egyedül a Momentum elnöksége nem volt erre hajlandó. Bár több ponton is különböznek a politikai nézeteink, ez mégis eltörpül a kulturális különbséghez képest. Azt mondják, azért jöttek, hogy leváltsák az elmúlt huszonnyolc évet, mégsem hajlandóak leülni egy asztalhoz egy – bármilyen – ellenzéki jelölttel. Ez a magatartás az SZDSZ legsötétebb napjait idézi.
– Bár nem vitatkoznék a Momentumról adott értékelésével, nem gondolja, hogy a számtalan konfrontációja, konfliktuskeresése, valamint a szakmai, sőt tudományos kérdésekben mutatott harsány, időnként sértő megnyilvánulásai miatt fordulhat elő, hogy egyesek nem veszik komolyan? Például az egyik legismertebb hazai toxikológussal, Zacher Gáborral is vitába szállt szakmai kérdésekben.
– A Zacher Gáborral folytatott vitám a könnyűdrog-liberalizációról szólt, és nem szakértőként, hanem civilként vettem rajta részt – az álláspontom nem szakmai, hanem emberi jogi volt. A fogyasztást alapvető szabadságjognak tartom, úgy gondolom, semmilyen hatalom nem döntheti el az egyén helyett, hogy az mit vihet be a szervezetébe. Az emberi jogokat illető kérdésekben – mint a drogfogyasztás, a fegyvertartás, az abortusz, az eutanázia vagy a halálbüntetés – alapvetően liberálisnak vallom magam. Azokban a vitákban, amelyekre utalt, a meggyőződésem mentén szálltam síkra. Nincs szükségem szakképesítésre, hogy meg tudjam ítélni, hol húzódnak az egyéni cselekvés erkölcsi határai.
