– Az MSZP egykori meghatározó politikusából egy évvel ezelőtt miniszterelnöki megbízott lett. Hogy történt ez?
– Tavaly januárban keresett meg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Orbán Viktor kormányfő felkérésére kerültem a miniszterelnöki megbízotti pozícióba. A feladatom az, hogy elősegítsem a civil, a társadalmi és a politikai szervezetek közötti párbeszédet, valamint megállapodás alakuljon ki az autonómia kérdésében. A portfóliómnak van egy másik ága is: ugyanezt a dolgot az európai színtéren próbáljuk elősegíteni.
– Megkeresték, és azonnal igent mondott?
– Úgy éreztem, kötelességeim vannak a nemzet iránt. Amikor 2009. július 4-én leköszöntem a házelnöki pozíciómról, a búcsúbeszédemet úgy fejeztem be, hogy mindig a nemzetemet fogom szolgálni. Ez csengett vissza a fülemben, amikor megkaptam a felkérést. Nem mellékesen előtte volt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amely a tizedik ülését tartotta. Néhány nap gondolkodási idő után úgy döntöttem, vállalom. Egyidejűleg lemondtam pártpolitikai tisztségemről.
– Kapott érte hideget-meleget. Mindennek nevezték, csak úriasszonynak nem.
– Valóban, nagyon sok támadás ért, pontosan attól a körtől, amelytől mindig is kaptam a húszéves politikai pályafutásom alatt. De úgy gondolom, kell, hogy a nemzetnek legyenek olyan ügyei, amelyekben párthovatartozás nélkül konszenzust tudunk teremteni. Az autonómia kérdése pontosan egy ilyen ügy, a magyarságnak ehhez való jogát egyetlenegy politikai erő nem kérdőjelezheti meg.
– A látszat mégis az, hogy az egykori MSZP-s potentát most a Fidesz szekerét tolja.
– Tőlem senki nem kérte azt, hogy politikai szólamokat fogalmazzak meg. Ahogy 2004-ben is kiálltam a határon túli magyarságért, most is úgy gondolom, hogy amíg az erőm és a lehetőségem engedi, ezt kell tennem. Nekünk az a feladatunk, hogy itthonról menedzseljük, segítsük azokat a kérdéseket, kéréseket, amelyeket a határon túli magyarok megfogalmaznak. Baloldali politikusként is azt az elvet vallottam, hogy egy XXI. századi baloldali politikai erő nem tagadhatja meg sem a nemzetét, sem a keresztény gyökereit.
– Említette 2004-et. Miként élte meg a kettős állampolgárságról szóló referendum ügyében képviselt kormányzati álláspontot?
– A nemzet gerincét törte össze a népszavazás. Erre nem volt szükség. Ha az akkori politikai családom akkor azt az utat választja, amit én a társadalompolitikai tagozattal együtt vallottam, nem kellett volna később bocsánatot kérnie.
– Számított arra, hogy valaha elnézést kér a baloldal?
– Biztos voltam abban, hogy ennek be kell következnie, hiszen a nemzet kiveti magából azt a politikai erőt, amelyik nem veszi figyelembe a magyarság sajátos helyzetét. Mint azt már tíz éve megfogalmaztam, a baloldaliság nem lehet soha egy fékezett habzású liberalizmus vagy neoliberalizmus. Ha ezt megértették volna, jelenleg nem itt tartanának. Egy politikai erő célja nem lehet pusztán a hatalom elvtelen megszerzése.
– Térjünk kicsit vissza a munkájára és a párbeszédre. A határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdésben egyeztetett a pártokkal?
– Majdnem mindegyik pártot felkerestem. Való igaz, azt a pártot nem kerestem meg, amelyikről tudom, hogy nem nemzetben gondolkodik.
– Melyik ez?
– A Demokratikus Koalícióval nem tárgyaltam, mert nekik egészen más a felfogásuk. Ezt nem én mondom, ezt ők tették mindig nyilvánvalóvá az elmúlt években, kezdve azzal, hogy nem értenek egyet a határon túli magyarok állampolgárságával, a választójoggal. Szerintem az Európai Unió attól tud erős lenni, ha a közösségei is azok. A határon túli autonómia kérdésében valamennyi megkeresett párt együttműködő volt.
– Mi volt az értelmük ezeknek az egyeztetéseknek?
– A munkánk első néhány hónapját úgy fejeztük be, hogy elkészült a Joggal Európában című elég hosszú összefoglaló, ami az utóbbi huszonöt év nemzetpolitikai munkájának tükre. Áttekintettük a nemzetközi jogrendszert is, a határon túl javasolt autonómiaelképzeléseket, és a versengő koncepciók összehasonlítását is elvégeztük. Ez heteken belül nyomtatásban is megjelenik. Ezt idén bővítjük: az ifjúsággal fogunk párbeszédet folytatni, nagyon érdekel, ők mit gondolnak az autonómiáról, mivel ők már az EU-ban szocializálódtak.
– Ha már magyarságunk megtartásáról beszélünk, elkerülhetetlen, hogy szóba hozzuk a migrációs folyamatot.
– A migráció kérdése mellett még fontos a demográfiai folyamatokat is figyelembe venni. Vannak kimutatásaink, és a tanulmányban is szerepel, hogy átlagosan tíz százalékot esett a magyarság létszáma egy-egy területen. Éppen ezért fogalmazzuk meg célként, hogy a szülőföldön maradás, a gyarapodás lehetőségét biztosítani kell. A migrációval kapcsolatban többen azt vetették fel, hogy emellett az autonómia kérdése háttérbe szorul. Azt gondolom, éppen ezt kell most nekünk erősítenünk. Tény, hogy korunk egyik kihívása, a jelenlegi migrációs kérdés esetén külön kell választani a gazdasági bevándorlókat azoktól, akik az életüket mentik, de az is kérdéseket vet fel, hogy öt határon át jönnek az életüket mentő tömegek, és követelik, melyik országba akarnak menni.
– Migránskérdésben a parlamenti pártok közül többen a kormánnyal ellentétes álláspontot képviselnek. Ön szerint mit kellene tennie az MSZP-nek?
– Ebben az esetben beszéljünk korunk népvándorlásáról. Amennyiben eljátszom a gondolattal, hogy egy baloldali párt vezetője lennék, amikor Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja, a határokat, az értékeinket és a nemzetet meg kell védenünk, akkor egy önmagára valamit is adó politikai vezetőnek azt kell mondania: üljünk le, tárgyaljunk, én önt ebben támogatom, nézzük meg, mik a lehetőségek. Egy politikai vezetőnek abban kell gondolkodnia, amit a társadalom elvár tőle. Ennek a következményeit jól látjuk a közvélemény-kutatási eredményekből. Van egy kínai átok: élj meg érdekes időket! Mi nem panaszkodhatunk, a mi generációnk átélt egy ezredfordulót, egy rendszerváltást, és most olyan átalakulást a világban, amely egészen új kihívásokat hoz, amelynek megoldására a régi sémák már nem megfelelőek.
– Ön valóban megélt érdekes időket. Majdnem köztársasági elnök lett.
– Visszatekintve, nem is tudom, minként tudtam elég keményen végigvinni vagy elviselni. Volt egy kör, amely egyáltalán nem akarta, hogy én köztársasági elnök legyek.
– Az MSZP-n belül?
– Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök azt mondta nekem, számára mindegy, ki masírozik a díszszázad előtt, de láthatóan mégsem volt mindegy. Ez most már történelem. A törésvonal nem a pártok között volt, hanem a párton belül, ahol a neoliberális kör állt szemben a szociáldemokratákkal és népnemzetiekkel.
– Ezt akkor miként dolgozta fel?
– Nem éreztem túl jól magam, de attól, amit érzékeltem a választási körülményekből, a voksolás előtti telefonokból, olyan méltatlanná vált az egész. Mellékszereplővé váltam attól a pillanattól kezdve, amikor bizonyos belső körök eldöntötték, nem akarnak a poszton látni, annak ellenére, hogy az MSZP kongresszusa jelölt, és senki nem kérte a visszalépésemet, nem változtatták meg a többségi döntést.
– Volt persze egy másik emlékezetes szavazás. Sokan azt mondják, ön tartotta benn a nagypolitikában Gyurcsány Ferencet, amikor 2004-ben elfogadta válaszát a vagyonosodásával kapcsolatban: „Mi az, hogy, nagyon is…!”
– Nem én tartottam benn, hiszen akkor még sportminiszter volt, és abban a pozíciójában válaszolt a szóban forgó interpellációra. Milyen érdekes a sors, ültem a pulpituson, néztem a táblát, és láttam, hogy egyenlő az igenek és a nemek száma. Házelnökként én kerültem abba a helyzetbe, hogy döntenem kellett, és elfogadtam a miniszteri választ. Az vesse rám az első követ, aki nem a saját frakciójával szavazott volna. De nem ettől függött az ő későbbi miniszterelnöksége, én Kiss Pétert támogattam.
– Most másként szavazna?
– Nem hiszem. Abban a szituációban nem tehettem mást.
– Megköszönte ezt önnek valaha Gyurcsány Ferenc?
– Nem, de érdemes azt a felvételt végignézni. Elég beszédes… Visszatérve az előző kérdésére, én egyébként nem ott tettem volna mást, hanem jóval előbb, 2001–2002 körül. Tény azonban, ha Horn Gyula és Toller László még élne, akkor a 2006 utáni időkben néhány kérdésben más fordulatot vett volna a párt.
– Mit tett volna másként 2001–2002 körül?
–Lehet, hogy vállalnom kellett volna a megmérettetést, amikor pártelnöknek jelöltek…
– Felvetődött, hogy Gyurcsány Ferenc zsarolta önt.
– Nem, soha nem zsarolt, ezek legendák.
– Mi volt az igazi probléma önök között?
– Az eszmei és elvi különbségek mellett az, hogy nem bíztunk egymásban.
– Miért?
– Azt, hogy ő miért nem bízott bennem, nem tudom. Az számomra gyorsan kiderült, hogy társadalompolitikai kérdésekben egészen más elveket vallunk. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, ő a nagytőkét szolgálta, én pedig a nemzetet. Ennyi. Ez a kettősség végigkísérte a Magyar Szocialista Pártot. A kongresszuson, 2010-ben, amikor felszólaltam, azt mondtam, el kellene dönteni, milyen irányba megy a párt: neoliberális elveket valló politikai erő kívánunk lenni, vagy pedig valódi szociáldemokrata elveket vallunk. Akkor sokan nem értették, ez miért kérdés, pedig jelenleg is ezzel viaskodik az MSZP. Ha ez eldőlt volna, most nem lenne a párt körül ennyi politikai piranha, akik mardossák ki belőle a még megmaradt életképes darabokat.
– Ne feledkezzünk meg Őszödről sem. Hogy került az ön neve az esetleges kiszivárogtatók közé?
– Ez ismét egy olyan kérdés, amely kibeszéletlensége, tisztázatlansága miatt még most is a párt körül lebeg. A végéről indítanék, én nyertem egy pert ebben az ügyben. A volt DK-s Szabó Bálint azt állította, részt vettem a kiszivárogtatásban. Nem mellékesen azóta sem fizette ki a nekem bíróság által megítélt összeget. Időközben összeállt bennem a kép a karaktergyilkosságokkal kapcsolatban, ami a sajtón keresztüli üzengetésen alapult. Ilyen ez az őszödi történet is. Abban az időszakban nekem kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy Gyurcsány Ferenc beszédeivel foglalkozzak. Pécsett akkor polgármesterjelöltet kerestünk, a kulturális főváros ügyeit intéztük, volt munkám bőven. 2009-ben én magam kértem Lendvai Ildikó pártelnök asszonytól, hogy hozzák nyilvánosságra a vizsgálat eredményét, de erre a mai napig nem kaptam választ. Ez az ügy belül is mételyezte, mételyezi a pártot. Valakiknek feltehetően érdekében állt, hogy ezt egy Imre, Kati, Feri című történetbe beágyazzák.
– Kinek?
– Nyilván azoknak, akiknek soha nem állt érdekükben, hogy az igazság kiderüljön, még 2006 és 2010 között sem, amikor ezt a kormány megtehette volna.
– Mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt 2010-ben átült a függetlenek közé?
– Abban az évben, júliusban, volt egy kongresszus, ahol mindenki egymás nyakába borult, és gratuláltak egymásnak, azok után, hogy kétharmaddal győzött a Fidesz. A vereséggel azóta sem néztek szembe. Sőt még egyszer hatalomra juttatták – szintén kétharmaddal – ugyanazt a politikai erőt. Ezek után nem kiabálni kell az új alkotmány elfogadása miatt, ugyanis ehhez megadta a társadalom a felhatalmazást, hanem a társadalmi bizalmat kellett volna visszaállítani.
– Már nincs ott az MSZP-ben Gyurcsány Ferenc, Gyurcsány-mentessé váltak. Visszatérne a pártba?
– Azt azért idézőjelbe tenném, hogy Gyurcsány-mentes. Nézzük meg, ki diktál. Minden lehetőséget megragad arra, hogy a szocialista pártot kívülről ellehetetlenítse, s vannak „baloldali” médiumok, amelyek ebben partnerei. De a kérdésre válaszolva: nem szeretek visszatekinteni, nem mennék. Nekem nem önmagáért a Magyar Szocialista Pártért, hanem a magyar baloldalért vérzik a szívem.
– Most hogy érzi magát? A helyén van?
– Teljesen! Örülök, hogy nem kell pártpolitikával foglalkoznom. Egy biztos, a lelkiismeretem tiszta, amit a baloldalért meg kellett tennem, azt megtettem. Elveim változatlanok, a népet, nemzetet szolgálom.