– A kormányzat elmúlt napokban tett, az egészségügy átszervezésével kapcsolatos bejelentései mennyiben passzolnak a XII. kerület elképzeléseihez?
– A kormány államosítási törekvéseit az egészségügyben személy szerint is támogattam, és mint polgármester a saját kerületünk példájával támasztottam alá. Alig 100 méterre van egymástól a Szent János-kórház és a Kútvölgyi-kórház, de a korábban eltérő tulajdonban és kezelésben lévő intézmények között gyenge volt az együttműködés.
– A Hegyvidéki szakrendelői program ezt az együttműködést rejti magában?
– Egy hónapja zártuk le a tárgyalást a Semmelweis Egyetemmel azzal kapcsolatban, hogy a János-kórházból a Kútvölgyi rendelőintézeti tömbjébe lépésről lépésre valamennyi járóbeteg-ellátási szakterület áttelepüljön.
– Miért nem a János-kórházban fejlesztik a járóbeteg-ellátást?
– Hegyvidéken is a szakrendelés jelenti az egészségügyi ellátás legnagyobb részét, és mivel a rendelő magában a kórházban volt/van, ezért nálunk összemosódik a János-kórházért való aggodalom. Ez abból fakad, hogy minden, kisebb befekvést vagy hosszabb kórházi bentlétet nem igénylő gondunkkal is a kórházba mentünk. Olyan ügyekben is, amelyekben az V. kerületiek a Hercegprímás utcai rendelőbe, az újbudaiak meg a Fehérvári úti szakrendelőbe mentek. A célunk egy elkülönült, de nem pavilonokban szétszórt, minőségi járóbeteg-szakellátó létrehozása, mert ahogy ezt egyszer egy orvos ismerősöm találóan megfogalmazta: nem jó, ha összekeveredik a kabát és a pizsama.
A fideszes politikus szerint lehet sok is a harmincperces tanóra
– Korábban aláírást is gyűjtöttek a János-kórház rekonstrukciójáért; nem okozott feszültséget, hogy az Etele téren épül meg a „szuperkórház”?
– A Hegyvidéken élők jelentős része, úgy gondolom, nem örül annak, hogy a fekvőbeteg-ellátás a jelenlegi helyétől távolabbra kerül, ezért is álltunk ki – egyébként a II. kerülettel együtt – a János-kórház felújítása mellett. Azonban jobb Budán egy korszerű, rentábilisan működtethető, a nap 24 órájában az összes orvosszakmában kiszolgáló kórház, mint két vagy három „félkórház”. Szeretném elkerülni a „szuperkórház” kifejezést. Ez félrevezető, ugyanis sokan luxuskörnyezetre vagy -ellátásra gondolhatnak ebből, pedig az új intézmény előnye a teljes ellátásban van.
– Mit lehet kezdeni a János-kórházzal?
– Az államnak átgondolt vagyonkezelési tervvel kell megtalálni a szerepét. Az ellátási rendszer alapvető problémája, hogy egészségügyi intézményekben oldunk meg idősügyi, szociális és aktív kezelés utáni rehabilitációs feladatokat. Ez pazarlás. Ezeknek az ellátásoknak a fejlesztése komoly terhet venne le a szakellátó kórházi rendszerről, és erre akár az aktív ellátási rendszerből kikerülő János-kórház vagy a régóta bezárt lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet is megfelelne.
– Számos elképzelés napvilágot látott a Déli pályaudvarról. Ön melyiket támogatja?
– Évek óta tudjuk, hogy az idő eljárt a rendező pályaudvari funkciókkal is rendelkező állomások felett. A terület újrahasznosítását először kockázatként értelmeztük, nehogy az történjen a Délivel, mint a Nyugatival. Egy WestEndhez hasonló pláza az Alkotás úton, illetve a Csörsz utca mentén kialakult új városközpontból minden vásárlóerőt elszívhat, és ezzel megszűnne a környéken az a kisvárosias, eleven élet, amit mi szeretünk.
– A szomszédos kerületben, a Széna téren nem ez történt.
– Furcsa, de a plázáknak kétféle hatásuk van. Ha kis utcákkal teli környékre kerülnek, akkor felélénkítik az ottani kereskedelmi életet. Erre nagyon jó példa a Mammut és környéke. De lehet egy elszívó funkciójuk is, mint a WestEndnél, ahol egy többsávos út vezet a pláza mellett. Amikor megbízást adtunk a Műegyetem urbanisztikai tanszékének, hogy mérjék fel a Déliben rejlő lehetőséget, akkor azzal számoltunk, hogy komoly érték, hogy a fejállomás pozíció itt van bent, a városban. Nemcsak azért, mert így a hegyvidéki emberek könnyen elérhetik a vasútállomást, hanem azért is, mert az itt dolgozó, távolabb lakó emberek vonattal jönnek ide, nem autóval. Egy ilyen kötött pályás rendszert jelenleg már nem lehetne kiépíteni. Ezért is kell nagyon vigyázni erre a közlekedési kapcsolatra.
– Mit szól ahhoz a kormányzati elképzeléshez, hogy akár park is lehet az üzemi területek helyén?
– A személyszállítási funkcióval szemben a teherszállítási és üzemi funkciók mára nagyrészt feleslegessé váltak, ezeknek a területeknek a felszabadításával a helyükön mélygarázsok, a tetejükön park alakítható ki. Örülünk, hogy a kormányzat gáláns elképzelése értelmében parkot kellene ide építeni. Egy ilyen park alatt kétszer két sínpár be tudja hozni és ki tudja szolgálni a vasúti személyforgalmat.
– A Délivel ellentétben a fogaskerekű újjáépítése már eldöntött tény. Hol tart a fejlesztés?
– Elkészültek a tervek, ezeket a főváros finanszírozta, a Főmterv készítette el, és jelenleg az engedélyezési fázisnál tartunk. A mostani nyomvonalon a körszállótól a Rege parkig a fogaskerekű nem szállít annyi utast, hogy megtérüljön vagy indokolható legyen a felújítás beruházása. Úgy tudjuk növelni az utasszámot, ha a vonal alsó szakaszán bekötjük a fogaskerekűt Buda legforgalmasabb csomópontjába, a Széll Kálmán térre. A felső szakaszon pedig Buda leglátogatottabb kiránduló célpontjához, a megújuló Normafához visszük közelebb a végállomást. Ebben az esetben remélhetünk olyan kihasználtságot, amely a hozzávetőleg 20-25 milliárdos beruházást racionálissá és indokolttá teszi. Én személyesen kilenc éve foglalkozom a fogaskerekű megújításával, most úgy látom, hogy ez a kerület szempontjából kiemelkedő fejlesztés két-három év múlva valósulhat meg.
– A kerületben marad és megújul a Testnevelési Egyetem campusa, mintegy 36 milliárd forintból. Milyen az együttműködés az egyetem vezetésével?
– A személyes kapcsolatunk kiváló az egyetem vezetésével. A megújuló campust mi eredetileg a magyar államhoz visszakerülő csillebérci tábor helyén képzeltük el, de elfogadom a kormány és az egyetem döntését, hogy itt, az eredeti helyükön valósítják meg ezt a hatalmas fejlesztést. Az első tervek azonban elnagyoltnak, túlzónak tűntek. A hegyvidéki polgárok egy része joggal kifogásolta, hogy miért az ő parkjuk – jelen esetben a Csörsz park – rovására valósulnak meg ezek a bővítések. Úgy látom, az egyetem példás módon vette figyelembe a lakók érdekeit és gyorsan alakította át a terveket. A jó kapcsolat ellenére nekünk az volt a feladatunk, hogy álljunk ki az itt élők érdekei mellett, nem elvitatva azt, hogy a Testnevelési Egyetem az egyik legfontosabb kerületi intézményünk.
– Egyetért az oktatás további központosításával?
– Jól ismerem Palkovics László államtitkár urat, Sipos Imrét, Pölöskei Annamáriát, azokat, akik most irányítják a felső- és közoktatást. Szeretném megtisztelni őket azzal, hogy személyes beszélgetéseink során, és nem a mostani interjúban rendelkezésre álló néhány mondatban fejtem ki a véleményemet. Megjegyzem, amikor a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége más javaslatot tett a közoktatás jövője kapcsán, mint a kormány, azzal én is egyetértettem. A szövetség nem támogatott olyan átszervezést, amely nem számít az önkormányzatok együttműködésére az iskolák fenntartásában és működtetésében.
– Felmerült a harmincperces tanórák bevezetése az alsóbb osztályokban. Pedagógusként mi erről a véleménye?
– Az, hogy ne tanításcentrikus, hanem tanulásközpontú legyen a megközelítés. A gyermekek tanulási szükségletei felől kellene újragondolni a rendszert, és nem a felnőttek tanítási metódusai felől. Fontos szempontváltás lenne ez, ugyanis egy frontális, információ-túlsúlyos, egyoldalú tudásátadást szolgáló órából a harminc perc is sok.
Mentés
Mentés
Mentés
Mentés
