Páva Zsolt ezt azzal összefüggésben mondta, hogy mintegy 130 millió forintot kapott Az emberség erejével elnevezésű pécsi alapítvány Soros György szervezetétől. Nyirati András, a pécsi alapítvány elnöke az M1 szombat esti Híradójában elmondta: a pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapták; a támogatási szerződést már alá is írták.
Erre reagálva Páva Zsolt kifejtette: egészen bizonyos, hogy a támogatásból részesülő egyesületek és szervezetek mind migránspárti, a migrációt elősegítő és támogató alapítványok és civil szervezetek lesznek.

Páva Zsolt szerint egyértelmű, hogy a migránsbetelepítést akarja elérni pénzével a spekuláns
„Úgy gondolom, hogy ez az ügy Pécsnek semmiféleképpen nem használ” – fogalmazott a polgármester, aki úgy vélekedett, hogy Soros György – az anyagi támogatással – kevesebb mint öt hónappal az országgyűlési választások előtt egyértelműen befolyást gyakorol a kampányra, amit „nem lenne szabad megtennie”.
A polgármester konkrétumok megnevezése nélkül utalt arra, hogy a pécsi képviselő-testület december 14-ei ülésén foglalkozni fog a kérdéssel.