– Kétszázmillió forint keretösszeggel a határon túl működő, családokat segítő civil, egyházi szervezetek és vállalkozók támogatására hirdet pályázatot a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága – erősítette meg tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Potápi Árpád János államtitkár, aki a lapunknak a közelmúltban adott interjúban már jelezte, hogy a témában pályázatot írnak ki.
A politikus – mint arról az MTI beszámolt – ismertette, hogy a 2019. április 30-ig megvalósuló programokra pályázatonként legfeljebb kétmillió forint támogatás igényelhető, amihez nem szükséges önrész. Az államtitkár elmondta: támogatott programok lehetnek például a téli szünetben megvalósuló gyermektáborok, iskolai felkészítő programok, Márton-napi, adventi vagy farsangi rendezvények. Az államtitkár kitért arra is, hogy a kiírásra a 2017. január 1-je előtt bejegyzett, a szomszédos országok valamelyikében adószámmal rendelkező civil szervezetek, egyházi jogi személyek és vállalkozók jelentkezhetnek, és a pályázatok elbírálása után legkésőbb december közepére szeretnék eljuttatni az elnyert támogatást az érintetteknek. A pályázatok benyújtásának határideje október 31.

A pénzt iskolai felkészítő programokra is fordíthatják
Fotó: Bach Máté
Az államtitkár lapunknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a programmal azokat a civil és egyházi szervezeteket szeretnék támogatni, amelyek tovább erősítik a családokat, és olyan rendezvényeket szerveznek, amelyek ezt a célt szolgálják. Így a pályázat hatására felélénkülhet a helyi közélet. – Továbbra is olyan nemzetpolitikát folytatunk, amelynek a család az alapja – hangsúlyozta a politikus.
Potápi Árpád János a sajtótájékoztatón felidézte: a Magyar Állandó Értekezlet 2017 novemberében döntött arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve lesz, csatlakozva a családok éve programsorozathoz, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdetett meg. Megvalósítására egymilliárd forint áll a nemzetpolitikai államtitkárság rendelkezésére. A tematikus év során számos rendezvény, így például a Kárpát-medencei körutak, táborok, családi programok mellett az államtitkárság tavasszal hirdetett pályázatot 500 millió forint keretösszeggel a külhoni magyar családbarát vállalkozások támogatására. – A pályázat keretét később 600 millió forintra emelték, és a beérkező 760 pályázatból 118 vállalkozást támogattak – emlékeztetett az államtitkár.