Novák Előd elmondta, hogy egykor a Jobbik úgy mérlegelt mi az, ami a nemzet érdekét szolgálj, tehát nem az volt fontos ki nyújtja be a javaslatot. Hozzátette, fájó számára, hogy ilyen útra lépett az LMP.
Megalakultak Lehet Más a Politika címen Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt, majd mandátumot szereztek Bajnai Gordon idején, utána nem szégyellik Karácsony Gergely vezetésével a Párbeszéd a Mandátumért formációt, személyesen Bajnai Gordonnal és Gyurcsány Ferenccel összefogni, na ennyire lehet más a politika.
AZ LMP példáján keresztül mutatta be az ellenzéki elvtelenséget a jobbik egykori alelnöke, hozzátéve, hogy ez maguknak az LMP tagoknak is fájó. Utalt ezzel arra, hogy ellenjelölt nélkül csak 60 százalék támogatta Szél Bernadett újraválasztását.
Schiffer András is véleményezte a Jobbikot, hiszen úgy gondolja sok mindenben nincs egyetértés.
Világossá kell tenni a Jobbik számára, hogy nemcsak program, hanem a kinyilatkoztatások szintjén sem tűri meg az emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltő megnyilvánulásokat. Amiben szerintem a mai napig nem öntött tiszta vizet a pohárba a Jobbik, ez az egész orosz-iráni-török kapcsolatrendszer, ez az egyoldalú keleti nyitás, egy alapvetően antiimperialista külpolitikával aligha egyeztethető össze.
Hangsúlyozta továbbá, azt is világossá kellet volna tenni, alapvetően mit gondolnak az Európai Unióról.
Novák Előd beszélt arról is, az elnökség tagjaként látta, hogyan változott meg a Jobbik választási mechanizmusa. Kiemelte, azt a politikai rést kellett megtalálniuk, amit nem képvisel senki függetlenül attól, hogy ez esetleg ütközik az elveikkel.
A Jobbik egykori alelnöke az LMP-ről azt mondta, habár a Schiffer András által lefektetett ideológiával ütköztek a nézeteik, de látszott, hogy voltak lerögzített sarokkövek. Míg Ron Werber gyűlöletkampányt vezetett be Magyarországon.
Schiffer András hangsúlyozta: ő az LMP alapításában azért vett részt, mert úgy gondolta vissza lehet állítani a politika lényegét, a világnézetek ütköztetését. Hozzátette: azonban mára ezeket a folyamatokat a kommunikációs és hatalomtechnikák helyettesítik.
A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.