Öten álltak fel és hagyták ott az Országos Bírói Tanácsot (OBT). A szervezet tegnapi közleménye szerint négy rendes és egy póttag távozott a testületből „a meglévő vezetői és bírói feladataikra, részben családi okra hivatkozással”. A példa nélkül álló csoportos lemondás okairól ennél részletesebb felvilágosítást sem a tanács, sem a távozók nem adtak.
Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy belső ellentétek vezettek a szokatlan lépéshez. Ismert ugyanis, hogy a január 30-án alakult új OBT-nek több olyan tagja van, akik többé-kevésbé nyílt ellenzéki szerepet vállaltak.
A tanácsot vezető Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke és Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája korábban azzal vívta ki a balliberális sajtó megbecsülését, hogy beperelték az Országos Bírósági Hivatal elnökét, Handó Tündét, akivel OBT-tagként most együtt kellene működniük.
A lemondások egyébként nem érintik a tanács munkáját. A csütörtöki közlemény szerint Hilbert Edit intézkedett a póttagok behívásáról, a testület működése tehát folyamatos, a féléves üléstervben változás nem következett be.