Elérhetők lesznek augusztus közepétől azok a tanmenetjavaslatok, amelyek szeptembertől a tananyag feldolgozásában jóval nagyobb szabadságot biztosítanak majd a tanároknak – értesült a Magyar Idők. Mint ismert, jövőre teljesen új Nemzeti alaptanterv készül, amely 2018 szeptemberében lép hatályba. Ugyanakkor a szaktárca célja, hogy a tanulói terhek már ezt megelőzően csökkenjenek, ennek érdekében az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) új tanmeneteket dolgoz ki a most következő tanévre.
Az intézet lapunkat úgy tájékoztatta: ezek a javaslatok a tanároknak abban nyújtanak segítséget, hogy a 2016/17-es tanévben a korábbi tempóban, de valamivel kevesebb kötelező új ismeretanyagot feldolgozva tanítsanak. Mint megtudtuk, komplett tanmenetcsomagok készülnek az OFI által kiadott tankönyvekhez, évfolyamonként két tanmenetjavaslat lesz elérhető. Ezek egyike a korábbiaknak megfelelő, egy pedig új, rugalmas verzió lesz. Az általános iskola alsó tagozatára kétszer 40, a felső tagozatára kétszer 66, a középiskolára pedig kétszer 56 darab tanmenet készül.
– Ezek az ajánlások ötleteket adnak a pedagógusoknak a kerettantervi követelmények differenciált alkalmazásához. A tanárok természetesen dönthetnek úgy, hogy az egyik tanulócsoportban az első, egy másik tanulócsoportban pedig a második megoldást választják – hívta fel a figyelmet az OFI. Hozzátették: fontos, hogy a tanmenetjavaslatok ajánlások, és nem kötelezően választhatók. Szerepel bennük például, hogy melyek azok a tankönyvben szereplő tartalmak, amelyek elhagyhatók, amennyiben a pedagógus úgy ítéli meg, hogy több időt kell fordítani az adott tanulócsoportban a kompetenciafejlesztésre, az ismétlésre vagy a gyakorlásra. Az OFI ugyanakkor hangsúlyozta: a Nemzeti alaptantervben szereplő közműveltségi tartalmakat és fejlesztési területeket nem lehet elhagyni.
Az intézet közölte: a rugalmas tanmenetekre jellemző lesz, hogy alkalmazkodnak a korosztály és a tantárgy sajátosságaihoz. Ezek alapján csökkenthető lesz az egyes témákhoz tartozó követelmények és ismeretelemek száma, továbbá bizonyos tartalmakat összevonhatnak, hogy órák szabaduljanak fel a gyakorlásra és ismétlésre. Emellett egyes témákról eldönthetik a tanárok, hogy feldolgozzák-e azokat vagy sem.
A tanárok tarthatnak képességfejlesztő és gyakorlóórákat is, illetve növelhetik az ilyen típusú tanórák számát. Ezenkívül az intézet javasolja azt is, hogy témákat és ismeretanyagokat egy másik évfolyamra csoportosítsanak át, ha úgy ítélik meg, hogy ezeket inkább más időszakban tanítanák. Az OFI célja, hogy az új tananyagot feldolgozó órákkal szemben emelkedjen a képességfejlesztés és a gyakorlás szerepe.