Összevonja a rendőrség a Green Holidays Kft. csődje nyomán indult nyomozásokat, derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Heringes Anita (MSZP) országgyűlési képviselő írásos kérdésére adott válaszából. Ismert, július elején egyik pillanatról a másikra ment csődbe a Green Holidays utazási iroda, amelynek ügyfelei közül több mint ezren rekedtek külföldön, elsősorban Törökországban. Őket a cég biztosítója szállíttatta végül haza.
A legfőbb ügyész közlése szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya július 3-án, egy károsultként nem érintett magánszemély feljelentése alapján jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt rendelt el nyomozást, majd házkutatás és megkeresések útján nagy terjedelmű okirati bizonyítékokat szereztek be, illetve számos tanút hallgattak ki. Az utazásszervező cég kárt szenvedett ügyfelei más nyomozó hatóságok előtt ugyancsak büntetőeljárásokat kezdeményeztek, ezért a BRFK az ország valamennyi területi nyomozó szervétől tájékoztatást kért az említett üggyel egyező büntetőeljárásokról, és a válaszok tartalmától függően intézkedni fognak a párhuzamos nyomozások egyesítéséről.

A csőd felelősei még nincsenek rács mögött
Polt Péter hangsúlyozta: az elkövető személyének felderítése is a nyomozás feladata, a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok azonban gyanúsítotti kihallgatás megalapozásához még nem elegendők. A személyre vonatkozó gyanú alátámasztására is alkalmas adatok beszerzése a további nyomozás feladata. A cég ügyfeleit ért teljes kár még nem ismert, mert még nem tudni, mennyien jártak pórul a cég csődje miatt.
A BRFK előtt folyamatban lévő ügyben ismertté vált sértettek augusztus 10-ig nem léptek fel magánfélként, vagyis polgári jogi igényt még nem jelentettek be. A nyomozó hatóság a Green Holidays Kft. bankszámlájáról 25 millió forintot tudott lefoglalni, ám a nyomozás a jogi személy egyéb vagyonának, vagyontárgyainak felderítésére is kiterjed.
Az utazási iroda botrányához kapcsolódik, hogy a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága július 13-án elrendelte a fizetésképtelenséget jelentett Green Holidays Kft. utazási iroda tagja (részvényese) SzállásOutlet Kft.-ben lévő vagyoni részesedésének lefoglalását, amit a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága végrehajtási osztálya meg is tett. A végzés előzménye, hogy a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szerint a Green Holidays utazásszervezési engedélyének megszerzése előtt egy utazásközvetítő cég az utazási csomag részeit jogellenesen, elemekre bontva értékesítette. Az utasok két különböző céggel szerződtek, ami alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. Információik szerint számos szerződésben nem szerepelt a Green Holidays neve sem.
A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot folytat az Indulhatunk.hu oldalt üzemeltető SzállásOutlet Kft.-vel szemben. Az Indulhatunk.hu közleményében ugyanakkor hangsúlyozta: ők is áldozatnak vallják magukat, hiszen nem az Indulhatunk.hu bontott ketté utazási csomagokat, hogy megtévessze ügyfeleit.