Ősszel megszülethet a lex Heineken, amelynek tervezetét márciusban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Lázár János nyújtotta be az Országgyűlésnek. Az előterjesztés nagy vitát váltott ki, hazánkban és külföldön is sokan készpénznek vették, hogy az EU elutasítja majd a javaslatot – emlékeztetett a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi közleményében. Ehhez képest még az Európai Bizottság is elismerte: önmagában a szabályozás nem sérti az uniós jogot, és lehet létjogosultsága a törvénynek egy olyan történelmi hátterű országban, mint Magyarország, ahol negyven év kommunizmus súlyos társadalmi károkat okozott – hangsúlyozta Lázár János.
Hozzátette: a kormány tudomásul veszi a bizottság azon megjegyzését, hogy a törvényt nem lehet majd diszkriminatívan alkalmazni, hiszen ilyen szándék nincs és nem is volt, és bármely gazdasági szereplő, amelyik megsérti a jogszabályokat, ugyanolyan szankcióval számolhat majd.
Ismert: a törvényjavaslat megtiltaná bármilyen önkényuralmi jelkép – köztük a vörös csillag – kereskedelmi célú hasznosítását. A tervezet általános vitájában az Országgyűlésben szóba került, hogy a szabályozás leginkább a Heineken sörgyártót érintené hátrányosan a közismert jelképe miatt. A kormány ugyanakkor rámutatott arra, hogy a múlt század ötvenes éveitől egészen a kommunizmus összeomlásáig a Heineken azért nem használta a vörös csillagot a védjegyén, hogy a kommunista rendszerektől elhatárolja magát, illetve a termékét – olvasható Lázár János keddi közleményében.

A jogszabály megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását
A Bruxinfo számolt be hétfőn az Európai Bizottság döntéséről, megjegyezve, hogy Brüsszelnél nagyobb fenntartásokat jelzett a holland kormány, ami további három hónapig késlelteti a törvény elfogadását, amire legkorábban szeptemberben lesz lehetőség. Hollandia – mint a Heineken központja – ugyanis élt a véleménynyilvánítási jogával, amely egyeztetésre ad lehetőséget a többi uniós országnak.
Emlékezetes: a törvény előzménye az úgynevezett sörháború, amely akkor robbant ki, amikor a marosvásárhelyi táblabíróság januárban betiltotta az Igazi Csíki sör gyártását és forgalmazását. Az erdélyi sör gyártóját a Heineken Romania perelte be, mert úgy vélte, hogy ellopta szellemi tulajdonát. A holland cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszeredában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) márkával, amelyet csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki sör, amelyre a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
Végül március 27-én megegyezéssel zárult a jogvita, így mindkét sörmárka tovább forgalmazható a piacon.