– Három hét telt el a Tanítanék Mozgalommal közösen szervezett tüntetés óta, amelyen a kormánynak osztottak bizonyítványt. Azóta mintha a gyerekekkel és a tanárokkal együtt önök is vakációra mentek volna.
– Az oktatás ügye természetesen 0–24 órában fontos. Az, hogy jelenleg nincsenek a tanévzáró demonstrációhoz hasonló megmozdulások, nem jelenti azt, hogy nem történik semmi. Jó példa erre a múlt heti szakképzési konferenciánk, amelyen olyanok tanácskoztak, akik abszolút szinten érintettek a szakképzés átalakításában, amely jelenleg az egyik legaktuálisabb vita a közoktatás átalakítása kapcsán. Most egyrészt elmélyült szakmai munkára van szükség, másrészt nagyon kell figyelni, mert megtapasztaltuk az elmúlt évtized alatt, hogy a kormányok nyárra tartogatják a feketelevest, vagyis az olyan átalakításokat, amelyek nagy területeket érintenek. Ilyenkor a nagy tömegek kevésbé tudnak reagálni, mindenki nyaral, szabadságon van, így pedagógussztrájkot sem lehet kezdeményezni.
– Előfordulhat, hogy a tanévet egy újabb sztrájkkal kezdik?
– A sztrájk nem cél, hanem eszköz. A közoktatás területén különösen kényes kérdésről van szó, hiszen óhatatlanul felmerül, hogy mi lesz a gyerekekkel, hogyan szolgálja az egyébként az alaptörvényben biztosított munkavállalói jog a közoktatás, az ország és a társadalom egészének ügyét. Meg kell vizsgálni, mikor kisebb a kár. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi oktatáspolitika sem rövid, sem közép-, sem pedig hosszú távon nem szolgálja a fent említettek érdekeit, ezért – ha kell, és úgy tűnik, kell – nem tekinthetünk el a legkeményebb érdekérvényesítő eszköz újbóli alkalmazásától.
– A tüntetésen a Tanítanék Mozgalom bejelentette, hogy „radikális üzemmódba” akar váltani a nyáron, ennek azonban egyelőre nincsenek jelei. A PDSZ milyen kezdeményezésekhez csatlakozna?
– A PDSZ tagja a Civil Közoktatási Platformnak (CKP) és támogatója a Tanítanék Mozgalomnak. Ahogy a velük folytatott egyeztetéseken kivettem a szavaikból, Pukli István a Gandhi-féle erőszakmentes ellenállást jelölte meg eszközként. Egyikünk sem áll készen arra és nem áll szándékunkban, hogy barikádokat építsünk és utcaköveket szedjünk fel. Tény, hogy a kormány részéről elindult némi, pozitívnak tekinthető irányváltás, de ezt fel kell gyorsítani.
– Az elmúlt fél évben több megmozdulást, így sztrájkot, polgári engedetlenséget, kockás inges mozgalmat szerveztek. Számos olyan esetről lehetett hallani, amikor a tanárok bevitték a politikát az iskola falai közé, akár a tanórákra is. Ön szerint ez elfogadható?
– Attól függ, mit értünk politikán. Ha pártpolitikáról beszélünk, akkor annak nincs helye az iskolákban. Ugyanakkor ha a politika kifejezést a valódi értelmében, az ókori görögöktől származó jelentése szerint vesszük figyelembe, akkor azt jelenti, tégy a saját magad érdekében. Az abszolút indokolt és korszerű, XXI. századi követelmény, hogy erre megtanítsuk a gyerekeket, hiszen tisztában kell lenniük azzal, hogy saját magukért, a családjukért ők is felelősek.
– Nem gondolja mégis, hogy a gyerek kiszolgáltatott helyzetben van olyankor, amikor a tanórákon azt hallja: szükség van a sztrájkra, vegyenek fel kockás inget, vagy ne menjenek iskolába?
– Egyáltalán nem gondolom, hogy ilyen helyzetben lenne. Azt, hogy megy-e a gyerek iskolába, felveszi-e a kockás inget, a szülő dönti el. Nincsenek elzárva a világtól, facebookoznak, zúdul rájuk az információ, ezt nem tartom rossz dolognak. A legnagyobb problémánk a mostani kurzussal és annak köznevelési törvényével az, hogy egy viszonylag alacsony képzettségű alattvalóréteg kinevelése zajlik, amely nem képes az önszerveződésre. A demonstrációkon viszonylag kevesen állnak ki az érdekeikért.
– Ezek szerint nem elégedett a megmozdulásokon való részvétellel?
– Akkor lennék elégedett, ha ezekre nem lenne szükség. Másodlagos, hogy a 127 ezer pedagógus közül hányan vettek részt a sztrájkokban vagy éppen hányan írtak alá nyílt levelet. Mások az elképzeléseink a szakpolitikáról. Nem véletlenül nem hívják meg a tüntető szervezeteket a Köznevelési Kerekasztalhoz.
– Nincs hét, hogy ne mondanák el, mindenkit, így önöket is várják a kerekasztalra. Látni a bekészített névtábláikat.
– Amikor megalakult a kerekasztal, a PDSZ-en belül komoly vita volt arról, hogy elmehetünk-e oda, hiszen ne felejtsük el, egy éve a közoktatási kerekasztalt mi kezdeményeztünk. Végül el is mentünk megnézni. Csodálkoztunk a meghívottak névsorán, mit keresnek ott bizonyos szervezetek, amelyeknek kevesebb köze van a közoktatás helyzetéhez, mint mondjuk a Történelemtanárok Egyletének vagy a CKP-nak.
– Mégis, mi a bajuk például a pedagógustársadalmat képviselő Nemzeti Pedagógus Karral (NPK)?
– A függetlenségükkel van gondunk. Horváth Péter, akinek erkölcsi kiállását és szakmai tudását nagyra becsülöm, bármennyire is szeretne, nem tud független lenni a kormánytól. A kerekasztal funkcióját illetően lehullt a lepel, Lázár János kancelláriaminiszter szavaiból egyértelművé vált: a fórum tárgyal, a kormány pedig dönt. A látszattárgyalások rendszere elfogadhatatlan, ilyenekben továbbra sem kívánunk részt venni.
– Akkor milyen formában működő tárgyalásra menne el a PDSZ?
– Ahol a most negligált szervezetek részt vesznek. Mindannyiunknak vannak elképzelései, ezeket mindig elmondjuk, de olyan, mintha a pusztába kiáltanánk. A kormány részéről kontraproduktív volt, hogy mindig a tanárok fizetésemelésével példálózott.
– Pedig a PDSZ honlapján legfrissebb programtervként elérhető, 2011–2015-re vonatkozó dokumentumban az áll, hogy a közoktatásban dolgozók bérének folyamatos emelését követelik. Ez most megvan, 2013 óta minden évben körülbelül 3,5 százalékkal nőnek a bérek.
– Ez a kormányzati taktikának egy pregnáns példája. Még Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár volt az, aki kimondta, a pedagógustársadalom nincs kellőképp megbecsülve, ezért elindítják az életpályamodellt, amely bérfejlesztéssel jár majd. Egy évvel a választások előtt ez megtörtént, de nem akkor, nem úgy, ahogyan ezt ígérték. A kollégák jellemzően 25-30 éve vannak a pályán, az ő bruttó óradíjuk 3000 és 4500 forint között mozog. Ezeknek a pedagógusoknak az anyagi megbecsülése még mindig sok kívánnivalót hagy maga után.
– Azt mondta, azért lát némi pozitív előrelépést is.
– A kormány felismerte, hogy a gyerekek terhelését csökkenteni kell. A 30 perces tanórák bevezetésének ötlete is ezt bizonyítja, de a megoldást – a hogyant és a mit – a pedagógusok az osztályteremben sokkal jobban tudják, mint bármely törvényalkotó. Természetesen szükség van a tananyag mennyiségének csökkentésére is.