Alig egy hónapja, augusztus 2-án kezdte meg a működését a Zöldkommandó Miskolcon, és máris érzékelhető javulást tapasztalnak az illegális hulladéklerakás területén a borsodi megyeszékhelyen – erről tájékoztatta lapunkat a helyi önkormányzat.
– A Zöldkommandó szolgálat rendszeresen, minden héten több órában látja el a feladatát. A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Kft. és a rendőrség egy időben, közösen lép fel, szakmailag együttműködik a renitensekkel szemben. Élőerős és kamerás megfigyelőszolgálatokat is működtetünk, és a lakosság is aktívan keresi a Zöldkommandót a rendészet központi zöldszámán és írásban is – hangsúlyozták.
Hozzátették: az indulás óta eltelt időszakban hat városrészben 22 alkalommal intézkedtek, illetve a térfelügyeleti szolgálatnak 47 esetben tettek bejelentést az illegális szemétlerakók felszámolására. Többeket tetten is értek, ugyanakkor a Zöldkommandó átvizsgálja a szemetet is, és ha azonosításra alkalmas adatokat talál, ezek alapján eljár a szabálysértőkkel szemben. Az önkormányzat kitért arra is, hogy a szolgálat sikerességének híre Miskolcon kívülre is elért: létrehozásáról és működéséről már más nagyváros is érdeklődött.
Az ország másik felében a Győr-Szol Zrt. biztonsági csoportjának munkatársai 2015. február óta fokozottan figyelik a város közterületeit az illegális hulladéklerakás megakadályozása, a szabálysértők felderítése érdekében – közölte lapunkkal a város önkormányzata.
– Amikor az elkövetésről csak az elhagyott szemét tanúskodik, a csoport a hulladék átvizsgálásával igyekszik a szabálysértők nyomára bukkanni. Ők is együttműködnek a közterület-felügyelettel, a rendőrséggel és a polgárőrséggel is.

Átvizsgálják a szemetet, és ha azonosításra alkalmas adatokat találnak, ezek alapján eljárnak a szabálysértőkkel szemben
Fotó: Mirkó István
Ami a hatékonyságot illeti, amíg 2014-ben még csak 63 szabálysértési eljárás indult Győrben az illegális hulladéklerakással kapcsolatban, addig 2015-ben 212, 2016-ban 405, 2017-ben pedig már 805 esetben fordult ez elő.
– Az ellenőrzések és az azokat követő szankciók intenzitását jól mutatja, hogy 2017-ben 805 esetből 735 helyszíni bírság kiszabásával, 70 pedig feljelentéssel végződött. Ez többszöröse a 2016-ban kezdeményezett eljárásoknak – hangsúlyozták. A Győr-Szol Zrt. évente 700-800 tonna hulladékot szállít el a szelektív gyűjtők mellől, és 200-300 tonna zugszemetet gyűjt össze a közterületekről. Az ezzel kapcsolatos kiadások évente meghaladják a 70 millió forintot.
A hulladékkommandó 2018-ban is az elmúlt esztendőkhöz hasonló intenzitással folytatja az ellenőrzéseket, sőt idén már a kisebb szabálysértések szankcionálása is elindult, mert lejárt a korábban adott türelmi idő. Ehhez hozzáadódik, hogy az önkormányzat a városvezetés döntése alapján tavaly nagyszabású kommunikációs kampányt indított az illegális szemétlerakás ellen, aminek hatására egyre többen igyekeznek tudatosan cselekedni. A kampány folytatódik.
Az egri önkormányzat is működtet helyben Zöldkommandót a rendőrséggel és a polgárőrséggel közösen az illegális szemetelés feltárására, megelőzésére, felszámolására, emellett a cél érdekében folyamatosan bővítik a térfigyelőkamera-rendszert is. A város tájékoztatása szerint a helyzet sokat javult az elmúlt években, persze hozzá kell tenni, hogy az illegális hulladéklerakás elleni küzdelemre évente mintegy 10-12 millió forintot költ az egri önkormányzat.