Mivel a Mi Hazánk Mozgalomhoz való tagfelvételhez két személy ajánlására van szükség, én szívesen lennék az egyik ajánlója Volner Jánosnak – mondta Árgyelán János, a Mi Hazánk pártigazgatója, aki a Jobbik alelnökének minapi elemzésére reagált.
Mint fogalmazott, egyértelmű, hogy a Jobbikban megvannak azok a törésvonalak, amelyekről Volner is említést tett, és az is érthető, hogy most hezitál és döntéshelyzetben van.
– Kérdés, hogy oldalra áll vagy marad? – tette fel a kérdést Árgyelán János. A párt igazgatója nem tartja kizártnak, hogy idővel további politikusok lépnek ki a Jobbikból és csatlakoznak a Mi Hazánkhoz.

A Jobbik második embere (jobbra) szerint őt csak elzavarni lehet a pártból
Fotó: MTI
– Bizonyára többen is vívódnak a Jobbik frakciójában úgy, mint Volner János, és szeretnének visszatérni ahhoz a nemzeti radikális vonalhoz, amelynek mentén annak idején a Jobbik is elkezdett politizálni.
Szerintem erre van is esélyük, és lenne is lehetőségük arra, hogy a Mi Hazánkat válasszák – jelentette ki Árgyelán János. A pártigazgató közölte: egyelőre örömmel várják mindazokat, akik vissza szeretnének térni a valódi nemzeti konzervatív politizáláshoz, de szerinte idővel határt kell szabni az átjárásnak.
Volner János pár napja közösségi oldalán fejtegette viszonyát a Jobbikkal és elemezte a párton belüli szakadás okait. Állítása szerint nem szeretne a párt elnöke lenni, ugyanakkor igen határozottan kiállt a Jobbik nemzeti értékei mellett.
Mint fogalmazott, „A törekvéseim egyértelműek: egy nemzeti értékrendű pártot szeretnék építeni, ahol nincs helye elvtelen politikai alkuknak, csak a nemzetünk felemelése számít.
Erős, korszakteremtő pártot csak szilárd értékrendi alapokra építve lehet létrehozni. Változhatnak az idők, változhatnak a véleménynyilvánítás formái, de az értékrendünk soha” – hangsúlyozza Volner, aki ugyan nem tért ki egyértelműen arra, hogy a jelenlegi, Vona Gáborhoz hű Sneider Tamás vezette Jobbik fedi-e az általa elvártakat, de jelezte, a pártban maradt emberek és a felelősségtudata oda köti, és ő nem fog lemondani a Jobbikról, mint azt tették mások.
Az ATV-nek Volner úgy nyilatkozott: nem fog kilépni, őt csak elzavarni lehet a Jobbikból. Ez azért érdekes, mert az utóbbi időben Sneider Tamás többször is helyre tette az alelnököt egy-egy nyilatkozata után. Legutóbb épp azzal követett el hibát Volner, hogy a Sneider által is használt „belső válság” kifejezést használta az ATV műsorában, csak éppen nem múlt időben.
Azzal sem vívta ki a pártelnök dicséretét, amikor a Népszavának adott nyilatkozatában élesen kritizálta a Jobbikot. Emlékezetes, Toroczkai László ellen részben azért indult fegyelmi eljárás, mert nyíltan kritizálta a pártot, míg Dúró Dórát bizalmi válság miatt zárták ki a frakcióból, miután támogatta Toroczkait.
Volner tegnap egyébként közleményben cáfolta a Ripost azon értesüléseit, amelyek szerint az alelnök a Magyar Gárdával katonai puccsot hajtana végre a Jobbikban, és így foglalná el a párt székházát.