Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a nemzetstratégiai kabinet vezetője. – Ő felel azért a bizonyos horgonykötélért, amely nem engedi, hogy gyakorlatias munkánk során a kelleténél távolabbra sodródjunk eszmei kiindulópontjainktól – mutatta be Orbán Viktor kormányfő, megköszönve neki a nemzet újraegyesítése érdekében végzett tevékenységét is.
Pintér Sándor belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, a nemzetbiztonsági kabinet vezetője. – Ő felelős mindannyiunk biztonságáért – mondta a miniszterelnök, egyben megköszönve neki, hogy helyreállította a magyar rendőrség becsületét, és nem tűrt ellentmondást, amikor meg kellett védeni a határokat.
Varga Mihály pénzügyminisztert és a nemzetgazdasági kabinet vezetéséért felelős miniszterelnök-helyettest arra kérte a kormányfő, mindig emlékeztesse őket arra: addig nyújtózkodjanak, ameddig a takaró ér. Pénzügyi stabilitás, kiszámítható költsegvetés, alacsony hiány, csökkenő államadósság, amit várnak a tárcavezetőtől.
Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős miniszter feladata az ország vagyonkezelési stratégiájának kialakítása, a stratégiai vagyon megtartása, működtetése. Orbán Viktor azt kívánta, sikerüljön a nagynevű előd, Mádl Ferenc nyomába érnie. Az országot 1990 után komoly vagyonvesztés érte, 8 év munkájával azonban sok mindent visszaszereztek.
Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter tárcája Orbán Viktor szerint „reneszánsz embert” követel. – Átlátni, átfogni és összehangoltan irányítani egy ilyen hatalmas minisztérium gépezetét olyan embert próbáló feladat, amelyre csak kevesen vállalkoznának – fogalmazott a neves orvosprofesszor megbízatása kapcsán.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a hadsereg első számú katonájából lép elő tárcavezetővé. A kormányfő szerint súlyos, évtizedes elmaradásokat kell pótolni most, amikor szomszédaink hadseregei jóval előttünk járnak. – Még nem késő, hogy utolérjük őket – mondta Orbán Viktor, aki szerint a tiszti állományban még óriási tartalékok vannak.
Süli János a paksi erőmű bővítésért felelős miniszter. – A paksi atomerőmű bővítése elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizzék a rezsicsökkentést és olcsó energiával növeljék a magyar vállalatok versenyképességét – jelezte a miniszterelnök, aki már az előző kormányzati ciklusban is miniszterként számított a szakember munkájára.
Trócsányi László igazságügyi miniszternek kell megvédenie az ország szuverenitását a jog, különösen az európai jog területén, illetve értékelni kell az alaptörvény és az új igazságszolgáltatási rendszer működését is. – Az igazságügyi miniszternek sűrű évei lesznek – adott prognózist a jogtudós tevékenységéről a kormányfő.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. – Az új, technológiainak mondott korszakban is nyertesek akarunk lenni, a magyar gazdaságnak az új technológiák alkotó és alakító befogadásában élen kell járnia – emelte ki Orbán Viktor. Ezért a volt oktatási államtitkár az újítás, az innováció, a technológiai megújulás feladatát kapta.
Nagy István agrárminisztertől a kormányfő olyan politikát vár el, amely megbecsüli a gazdákat, tiszteli a munkát, nyitott az új technológiákra, összebékíti a különböző típusú agrárvállalkozásokat, és megvédi az érdekeket Brüsszelben is. Orbán Viktor szerint a magyar föld ezer éve tartja el a magyar embereket, meg kell őrizni a következő nemzedéknek.
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének a feladata egyetértési pontok keresése, hogy ne növekedhessen a távolság az emberek és a kormányok között, mint az tapasztalható Európa több országában. Orbán Viktor kifejtette: hogy ez velünk és nálunk ne következzen be, ezért Rogán Antal lesz a felelős.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek az elmúlt években nehéz és bonyolult helyzetekben kellett helytállnia. Ezekből most sem lesz hiány – közölte a miniszterelnök, aki szerint az országnak önálló, nemzeti érdekeket képviselő külpolitikára, a nemzetközi versenyben pedig hatékony külgazdasági politikára van szüksége.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség új vezetőjének a feladata a stratégiai tervezés, „egy egész országot kell látnia”. – Ez a minisztérium a kormány villámhárítója – fogalmazott Orbán Viktor, egyben arra kérte a politikust, képviselje bátran a kormány érveit itthon és külföldön is, majd úgy buzdította kabinetje legfiatalabb tagját: Hajrá!