A Fővárosi Ítélőtábla – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség elutasító álláspontját figyelmen kívül hagyva – nyomozást rendelt el Portik Tamás perújítása ügyében, erősítette meg a Magyar Időknek Portik védője, Szikinger István. Ez azt jelenti, hogy a korábbi hírekkel ellentétben mégsem utasították el a perújítási kérelmet, igaz, nem is fogadták el az indítványt, hanem egy közbülső lépésről döntötte.
Az ügyvéd arról tájékoztatott: a perújítási nyomozás során a hatóságok várhatóan meg fogják hallgatni Magyar Róbertet, akinek az elmondására építve adta be a perújítási kérelmet. A „fekete seregként” ismert maffiacsoport életfogytiglani fegyházbüntetését töltő vezére azt közölte az ügyvéddel: Jozef Rohác elárulta neki a börtönben, hogy nem az ügyben elítélt Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás megbízója, hanem más. A valódi megbízót Rohác állítólag meg is nevezte a maffiafőnöknek.
Jozef Rohác védője, Fülöp Tamás fenntartotta lapunknak a korábbi mondandóját, miszerint Jozef Rohác senkivel sem beszélt a börtönben az Aranykéz utcai merénylet megbízójáról, és erről eddig hivatalosan meg sem kérdezték a jogerős ítélet óta. Úgy tudjuk, Rohác ezután sem akar mondani semmit az üggyel kapcsolatban, aminek az egyik oka az lehet, hogy az eljárás alatt végig tagadta, hogy ő robbantott volna. Amennyiben mégis megnevezne megbízót, azzal közvetve elismerné azt is, hogy ő a tettes.
Ismert, Jozef Rohácot jogerősen életfogytiglani fegyházzal sújtották egyebek mellett a Boros Tamás és három ártatlan járókelő életét kioltó Aranykéz utcai robbantásért, amelynek megbízójaként Portik Tamást jogerősen 13 év fegyházra ítélték.