Nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi igazgatósága a Jobbik korrupciógyanús pénzügyei miatt két személy feljelentése alapján, amelyet ismeretlen elkövetők ellen tettek – értesült a Magyar Idők.
A nyomozó hatóság a napokban a feljelentőkel tudatja elsőként, hogy milyen bűncselekmény miatt folytatnak vizsgálatot, s ekkor kiderülhet az is, hogy a feljelentéskiegészítés részeként szerzett adatok alapján felmerült-e a költségvetési csalás, illetve a pénzmosás gyanúja.

Szabó Balázs feljelentése szerint a feketepénzt a tagok adományként fizették be a kasszába
Fotó: Teknős Miklós
Mint ismert, az ősz folyamán először Szabó Balázs volt szekszárdi jobbikos fordult a Legfőbb Ügyészséghez pártja botrányával összefüggésben, mert tudomására jutott, hogy a Jobbik feltehetően Simicska Lajostól úgy kapott pénzt, hogy azt Szabó Gábor pártigazgató a regionális igazgatókon keresztül juttatta el a tagokhoz, akiknek kisebb összegekben kellett befizetni a pénzeket a Jobbik kasszájába. Szabó Balázs szerint országos szinten akár százmillió forint is kerülhetett így a Jobbikhoz.
Korábban azt is elmondta, több regionális igazgatóval együtt legalább tizenöten meg tudják erősíteni állításait, amennyiben tanúként idézik be őket a nyomozás alatt. Szabó Balázs lapunknak eljuttatott egy bizonylatot 360 ezer forint befizetéséről, amelyet tavaly márciusban, a pártigazgató kérésére és a tőle kapott pénzből utalt át a Jobbik Magyarországért Mozgalom számlaszámára.
A közérdekű beadványairól ismert Tényi István azután tett bejelentést az ügyészségen, hogy Kisberk Szabolcs, a Jobbikhoz kötődő N1TV volt főszerkesztője a párt médiaalapítványánál tapasztalt milliós feketepénz-forgalomról és zsebbe kapott fizetésemelésről beszélt.
Kisberk azt is hangoztatta: szerinte a Jobbik vezetésének az volt az érdeke, hogy minél több feketepénzt tudjanak átfolyatni a médiumon, s a béremeléseket is ezekből a vélhetően Simicska Lajostól származó pénzekből fedezték.