Szinte minden családnak van olyan tagja, akit különösebb indok nélkül elvittek, mondván, szükség volt a nagy hadizsákmányra nemcsak földi javakban, hanem emberekben is – mondta Rétvári Bence Budapesten az V. kerületi Honvéd téri gulágemlékműnél. Hozzátette: egy kollektív bosszúnak, egy XX. századi barbarizmusnak lehettek a szemtanúi azok, akik Közép-Európára tekintettek, és bár az ágyútűz már nem hallatszott, jöttek a marhavagonok, és vitték az embereket kelet felé, a szibériai végtelen tajgára.
– Nem számított, hogy valaki tett-e valamit, valóban szövetségese volt-e a náci csapatoknak. Először az emberek nevét vizsgálták: akié németesen hangzott, azt elvitték, hiszen kollektív megtorlást hajtottak végre. Később viszont mindenkit elhurcoltak, még a kommunista párt néhány tagját is – idézte fel az államtitkár, majd hozzátette: végső soron Magyarország csak akkor lehetett újra szabad, amikor 1990-ben megtartották az első szabad választásokat.
A málenkij robotnak már a neve is hazugság, hiszen a „kis munka” azt jelentette, hogy valakinek évekig idegen földön kellett dolgozni hidegben, kegyetlen bánásmód mellett, alultápláltan. Ahhoz, hogy ennyi ember ilyen sokáig szenvedjen, két dolognak kellett egyszerre megvalósulnia: a kommunista barbárságnak és a nyugati világ közönyének – hangoztatta az államtitkár.
A kollektív bosszú áldozataira emlékezett Rétvári Bence államtitkár
Fotó: Mirkó István
Szavai szerint nyugaton minden bizonnyal tisztában voltak azzal, mi történt nyolcszázezer magyarral és sok millió más közép-európaival, a fejleményeket mégis eltűrték, nem léptek fel kellő hatékonysággal.
– Egész Európában egyenlő méltósággal emlékeznek a holokauszt áldozataira, nagyon helyesen; ugyanakkor Nyugat-Európának mintha nem fájna a gulágra elhurcolt nyolcszázezer és a kétszázezer halálra éheztetett, dolgoztatott magyar, a rájuk való emlékezés mintha nem lenne ugyanolyan fontos. Európa akkor fog egyesülni, ha a nyugati tagállamoknak ugyanúgy fáj majd a kommunista diktatúra számtalan áldozata – vélte Rétvári Bence.
Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett magyar földre azon politikai rabok első csoportja, amely túlélte a gulág borzalmait. Több mint háromnegyedmillió magyart hurcoltak a Szovjetunióba 1944 őszétől hadifogolyként és internáltként többéves kényszermunkára, vagy a második világháborút követően koholt vádak alapján 5–25 évre száműztek a gulágra.
A méltó emlékezés jegyében tavaly hozta létre a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum az úgynevezett Elhurcolva, távol a hazától adatbázist, amely a szovjet hadifogolytáborokban meghaltak adatállományát tartalmazza. A ferencvárosi pályaudvarnál pedig – ahonnan az embereket a gulágra szállították – Málenkij robot emlékhelyet avattak.
