Várhatóan fél 10-kor megkezdődhet a Nemzeti Választási Iroda eredményközlése – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap este sajtótájékoztatón.
Elmondta: Budapesten a VI. kerületben (Eötvös utca) és a XI. kerületben (Bocskai utca) nem tudott bezárni a szavazókör. Hozzátette: a XI. kerületben eddig 7 ezren szavaztak le, de még 2500-an sorban állnak.
Mint mondta, abban állapodtak meg Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, hogy amint az összes szavazni kívánó bejut a szavazókör épületébe, megkezdik az előzetes eredmények közlését a www.valasztas.hu oldalon. Ez fél 10-kor várható.
Közölte: a két érintett szavazókörön kívül valamennyi magyarországi szavazókör és külképviseleti szavazókör is bezárt.
Hozzátette, a törvény biztosította lehetőségeken belül gyorsították a szavazást a névjegyzék megbontásával, de nincs mód arra, hogy több szavazókört jelöljenek ki az átjelentkezéssel szavazáshoz.
Patyi András elmondta, egyetértettek abban Pálffy Ilonával, hogy az eredmények közzétételével meg kell várni, amíg a szavazóhelyiségbe bejutnak a választópolgárok. A részeredmények közzétételekor már komoly feldolgozottsági szinten lesznek az adatok.
Pálffy Ilona egy kérdésre válaszolva elmondta: a szombat 11 óráig visszalépett jelölteket a választási irodák munkatársai húzták le a szavazólapokról. Újpesten előfordult, hogy rossz jelöltet húztak le, ez 19 szavazót érintett. Ez ellen a jelölőszervezet tud jogorvoslattal élni – mondta.
Patyi András ezt kiegészítve szólt arról, az elsőfokú döntést az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság hozza meg, amely ellen az NVB-hez lehet jogorvoslatot benyújtani, az ügyről bírósági felülvizsgálat után a Kúria dönthet majd.
Patyi András elmondta azt is, a választás eredményének megállapítása hosszabb idő lesz, meg kel várni a külképviseleteken leadott szavazatokat és az átjelentkezők voksait is a lakóhelyük szerinti választókerületbe kell eljuttatni.
A választókerületi választás eredményét az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság állapítja meg, az országos listás választásét pedig a Nemzeti Választási Bizottság.