Minden nyugdíjas, akinek a nyugdíja eléri a 80 ezer forintot, a maximális 18 ezer forintra számíthat. Tehát ezt az összeget kapják az átlagnyugdíjjal (130 ezer forint) rendelkezők is. A 80 ezer forint alatti nyugdíjnál a nyugdíjprémimum összege arányosan csökken, tehát például az 50 000 forintos nyugdíjban részesülők 11 250 forintos nyugdíjprémiumot kapnak.
A juttatást a bankszámlával rendelkező ügyfelek november 12-én kapják meg, a postai kifizetések pedig november 15-én kezdődnek, a posta által előre meghatározott napokon. A jóval 4 százalék feletti gazdasági növekedésnek köszönhetően már második alkalommal fizet a kormány nyugdíjprémiumot valamennyi nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Az ellátást nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem azok is megkapják, aki nyugdíjra vagy nyugdíjszerű ellátásra jogosultak, így az intézkedés 2,5 millió embert érint. A kormány 33 milliárd forintot biztosít a kifizetésekre.
Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható a Magyar Közlönyben.
A nyugdíjprémium tényét nyár óta több kormányzati politikus is hangsúlyozta. – A gazdasági növekedés ebben az évben 4 százalék fölött lesz, nagyobb mértékű nyugdíjprémium-kifizetés várható, mint tavaly – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök október 1-jén az Országházban az Idősek Tanácsa ülésén.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy a 2018 és 2030 közötti időszak legfontosabb feladata a gazdasági versenyképesség növelése, hiszen csak így lehet fenntartani például a családtámogatási rendszert és folytatni a nyugdíjak értékének növelését. A miniszterelnök szerint rehabilitálni szükséges a többgenerációs családmodellt Magyarországon, hogy az idősek ne terhet jelentsenek egy közösség, család számára, hanem sokkal inkább erőforrást. Ebben az évben eléri a 230 ezret azoknak a nőknek a száma, akik igénybe vették a 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét.
Ismeretes, hogy a magyar nyugdíjasok akkor jogosultak nyugdíjprémiumra, ha a magyar gazdaságban legalább 3,5 százalékos növekedés következik be. Ez a szabály 2010 előtt is életben volt, mégsem kaptak ilyen anyagi elismerést az idősek, mert rossz volt a gazdaságpolitika. Most a magyar gazdaság jobban teljesít. Tavaly volt első alkalommal nyugdíjprémium. Akkor november 30-ig minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, összesen 2,7 millió embernek fizették ki a nyugdíjprémiumot, amely maximum 12 ezer forint lehetett. A magyar kormány 2017-ben 30 milliárd forintot fordított a nyugdíjprémium kifizetésére.