Egy újabb csokos család kap ingyen telket júniusban a Nógrád megyei Balassagyarmaton – tudta meg lapunk Csach Gábort alpolgármestertől. Elmondta: az előző hónapban egy másik csokos család vásárolt hárommillió forint értékű összközműves önkormányzati telket. Ők inkább fizettek a magasabb értéket képviselő ingatlanért. Csach Gábor kitért rá: a képviselő-testület szintén júniusban dönt majd arról is, hogy az egykori, Ifjúság úti iskola helyén tíz telket alakítanak ki és adnak át egy vállalkozónak.
A befektető az itt épülő sorházakból kulcsra készen kettőt ad cserébe az önkormányzatnak. Ugyanez a vállalkozó egy másik egykori iskolaépületet társasházzá alakít át, amiért cserébe 4-5 lakást kap majd a város. – A sorházakat és társasházi lakásokat olyan családoknak adjuk majd ki, akik nem tudnak részt venni a csokban – közölte Csach Gábor. Emlékezetes: korábban már döntés született arról: egy-egy háromgyermekes cserhátsurányi és romhányi család költözik Balassagyarmatra, akik a csok segítségével építenek új házat maguknak. A két család már szerződést kötött a várossal és megkezdte az építkezés előkészítését.

Előnyben részesülnek azok, akik három vagy több gyermek neveléséről gondoskodnak
Komlón a legközelebbi, június 23-i testületi ülésen tárgyalják két újabb csokos család pályázatát, egy harmadik érdeklődő pedig egy olyan telket szeretne megvásárolni, amelyet még belterületbe kell vonni. Ismert: májusban egy ötgyermekes komlói csokos család kapott egy 900 négyzetméteres, összközműves telket térítésmentesen a helyi önkormányzattól. – A csokhoz kapcsolódó lakáscélú támogatást tíz család kapott, összesen nyolcmillió forinttal segítettük az érintetteket – számolt be róla Polics József, a Baranya megyei város polgármestere.
A makói önkormányzat szintén támogatja és elősegíti a fiatal családok letelepedését, ezért indított telekprogramot az új városvezetés. A testület február 10-i ülésén döntött a már korábban, a Velnök utcában meghirdetett három közművesített, önkormányzati tulajdonú telek pályázati kiírásáról.
A telkek mérete 700 és 770 négyzetméter között van, értékük egyenként 1,2 millió forint. A pályázati kiírás értelmében az elbírálás során előnyben részesültek azok a jelentkezők, akik a pályázat benyújtásának időpontjában három vagy több gyermek neveléséről gondoskodnak. A testület május 31-i ülésén döntött arról, hogy az öt pályázó közül melyik az a három család, amelyiknek odaítélték az ingyen telkeket. A programban további önkormányzati tulajdonú ingatlanok kialakítását tervezi a város. A március 30-i ülésen a Szerecseny utcában négy, egyenként 720 négyzetméteres telek közművesítési munkáinak elvégzéséről döntött a testület. A telkek villamos csatlakozásának kiépítése, a víz-, gáz-, szennyvízbekötést követően a második ütem pályázati kiírása a nyár elején várható. Amennyiben további jelentkezők lesznek az önkormányzati telkekre, harmadik ütemben is ír ki pályázatot a város.
A Csongrád megyei Ásotthalmon egy csokos család pályázata felelt meg a követelményeknek, velük hamarosan együttműködési megállapodást köt az önkormányzat. – Ám éppen az elmúlt testületi ülésen merült fel, hogy amennyiben nem lesz több, a kiírásnak megfelelő pályázó, akkor átgondoljuk a terveinket. Nem biztos, hogy létrehozzuk az új utcát, mert a közművesítés több tízmillió forintos terhet róna a községre. Ez esetben meglevő építési telkeket ajánlunk fel a családoknak, van is ilyen ingatlanunk, de ha kell, akkor vásárolunk újabbakat. Erről még nincs döntés, csak tárgyaltunk róla – mondta Toroczkai László polgármester. Hozzátette: más polgármesterekkel együtt azt tapasztalják, hogy miután erős kormányzati szándék van a főként külföldi tulajdonban levő közműszolgáltatók megregulázására, a cégek a valóságtól teljesen elrugaszkodott árajánlatokat adnak. – Nagyon vastagon fog a ceruza – fűzte hozzá.
Jászapátin egyelőre érdeklődők vannak, de még egyetlen családdal sem kötött megállapodást az önkormányzat. – Az első körben nyolc telket közművesítünk, de ha lesz rá igény, ugyanennyit ki tudunk még alakítani – közölte Farkas Ferenc, a település polgármestere.
Csongrádon – mint arról már beszámoltunk – egy öt- és egy háromgyermekes, jelenleg negyedik, ötödik emeleti tömbházi lakásban élő család építkezik hamarosan a csok és az önkormányzat jóvoltából. További érdeklődés van, de újabb szerződést még nem kötöttek.