Politikai célok vezérelték a budapesti olimpiát ellenzők csoportját, akik miatt a magyar főváros ezen a héten visszavonhatja a 2024-es rendezésre vonatkozó pályázatát – mondta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke az AP hírügynökségnek. Thomas Bach hozzátette: a referendum körül kialakult helyzetet egyesek arra használták fel, hogy feltegyék magukat Magyarország politikai térképére, s egyszerűen csak nevet akartak szerezni maguknak.
Hasonlóan vélekedett erről Tarlós István is, aki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Momentum Mozgalommal összefüggésben úgy fogalmazott: „Megjelennek emberek, akik végül is bevallják az utolsó pillanatban, hogy nem is annyira az olimpia ellen tiltakoztak, mint inkább szeretnének pártot alapítani, szeretnének hatalomba kerülni.” A főpolgármester arról is beszélt: az olimpia ellen szervezkedő ellenzéki politikusok felrúgták a nemzeti egységet. Az elmúlt másfél esztendőben senkinek sem jutott eszébe aláírást gyűjteni a játékok hazai szervezése ellen, a pályázat pártok felett álló, nemzeti ügynek tűnt, aztán hirtelen sokan meggondolták magukat.

A tervek szerint ilyen lenne a maratoni futás rajt-cél helyszíne
Ami az összegyűjtött aláírások mennyiségét illeti, Tarlós István szerint az csakugyan nagy, és valószínűleg az ellenőrzés után is meg fogja haladni a referendum kiírásához szükséges szintet, de a budapesti választópolgárok alig húsz százaléka írt alá az ellenzéknek.
Lapunk is beszámolt arról: a múltban a legtöbb ellenzéki párt, politikus támogatta az olimpia rendezésére vonatkozó kezdeményezéseket. 2015 júniusában a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Fideszen kívül a Jobbik, az MSZP és a PM is megszavazta a budapesti pályázatot.
A Momentum Mozgalom vezetője, Fekete-Győr András ellentmondásos véleményeket közölt az elmúlt időszakban. Egyfelől azt állította, hogy az általuk túl költségesnek tartott olimpia ellen gyűjtik az aláírásokat, másfelől ragaszkodik a cseppet sem olcsó referendum megtartásához.
„Az elmúlt hetekben egy közös nemzeti ügyből pártpolitikai vita lett. Felbomlott a magyar olimpiát támogató politikai egység, márpedig egységes politikai és közösségi támogatás nélkül Budapestnek nincs esélye olimpiát nyerni a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben” – írta közleményében a Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése. Amíg nem derül ki egyértelműen, hogy helyreállítható-e a budapesti olimpia egységes támogatottsága, felfüggesztik a megkötött szerződéseket, új megrendelést nem adnak ki, és nem használják fel a pályázatra elkülönített költségvetést. A kialakult helyzetet sajnálatosnak nevezte a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság is.