Karas Monika nyitóbeszédében hozzátette: az NMHH szakemberei elkötelezetten dolgoznak azon, hogy a jövő technológiáit feltérképezve a szabályozás mindig az aktuális kérdésekre reflektáljon, „adott esetben keretet adjon az ajtónkon kopogtató trendekhez”.
Ha valahol érdemes tanulnia ma egy technika iránt fogékony fiatalnak, az a hírközlés – emelte ki. „Ez az iparág már nélkülözhetetlenné vált a gazdaságban, sőt a 21. századi gazdaság mozgatórugójaként is említhetjük” – tette hozzá.
Karas Monika átadta a 2015-ben alapított Magyar Endre-díjat. A kitüntetést a hírközlés területén, a hírközlési piac fejlődéséért folytatott kimagasló színvonalú tevékenység, valamint a több évtizeden át végzett kiemelkedő munka, életmű elismeréseként adományoznak. Idén Győrbíró László, az NMHH azonosító gazdálkodásának vezetője és Somogyi András nyugalmazott fejlesztési mérnök kapták a díjat.
Győrbíró László az elmúlt nyolc évben a számozás és a számhordozás szabályozásában, valamint az azonosító gazdálkodásban ért el fontos eredményeket: új rövid számtartományok nyíltak meg az adománygyűjtésre, a lelkisegély- és az emelt díjas szolgáltatásokra, továbbá elindult az egyetemes tudakozó 11800-as hívószáma. Lerövidült a számhordozás ideje és létrejött a számhordozhatóság-tudakozója. Vezetésével a hatóság 12-jegyű számokat rendszeresített a gépek közötti kommunikációra.
Somogyi András, az Orion egykori fejlesztési mérnöke, pályafutása során részt vett a hírközlés európai uniós szabályozásában és a hírközlési törvények, valamint a végrehajtási rendeletek kidolgozásában. Az EU hírközlési keretszabályozásán alapuló piacelemzéseket végzett, és közreműködött a referenciaajánlatok alapelveinek megalkotásában is. 1977-ben részt vett az első magyar közvetítőlánc 8GHz-es mikrohullámú hírközlő rendszerének kialakításában. 1998-ban tagja lett a Hírközlési Főfelügyelet nemzetközi igazgatóságának, 2001-2003 között pedig a Hírközlési Döntőbizottság tagja volt.
A Magyari Endre-díjat 2015-ben elsőként Bartolits István, az NMHH technológia-elemző főosztálya vezetője és Fiala Károly hírközlési szakértő kapta.
A távközlési világnapot 1968 óta május 17-én tartják annak emlékére, hogy 1865-ben azon a napon Párizsban húsz ország képviselői, köztük Magyarország küldötte aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) létrehozásáról szóló alapító okmányt.