Több mint 27 ezren kezdtek neki az ágazati szakmai érettségik írásbeli vizsgáinak tegnap a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban; ez a szám a tavalyihoz képest tízszázalékos növekedést mutat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hozzátették: középszinten 25 379 diák 37 tantárgyból, emelt szinten 1836 diák 29 tantárgyból vizsgázott. A legtöbben középszinten informatikából és közgazdaságból indultak neki a megméretésnek, emelt szinten pedig a közgazdaság mellett az egészségügy volt a legnépszerűbb.
Az NGM ismertetése szerint a tavaly indult rendszernek köszönhetően a sikeres vizsgázók szakmát szereznek, így meghatározott munkaköröket tölthetnek be. Szakmai érettségivel egy év alatt technikusi képesítést lehet szerezni, emellett többletpontot is jelent a felsőoktatási felvételinél – tette hozzá a minisztérium.
Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár tavaly – amikor bevezették az ágazati szakmai érettségiket – lapunknak elmondta, hogy a vizsgázók majdnem 66 százaléka közepes vagy annál jobb érdemjegyet kapott. Arról is beszélt akkor, hogy a diákok átlagosan jobb eredményt értek el az ágazati szakmai érettségin, mint az egész éves megméretés alatt.
2017-ben a diákok jól szerepeltek közgazdaságtanból, ügyvitelből, egészségtanból és a turisztika területén; tavaly a legtöbb jeles érdemjegyet informatikából kapták. Akkor a legnehezebb a gépészet, a villamosipar- és elektronikai vizsga volt, a legnagyobb meglepetés pedig az egészségügyvizsgán született: elégtelen osztályzat egyáltalán nem volt. Pölöskei Gáborné tavaly a szakmai érettségi írásbeli vizsgákról kérdezve arról is beszélt lapunknak, hogy az eredmények nem igazolták az új megméretés kapcsán felmerülő félelmeket.