Azon mindig nagyon elcsodálkozom, amikor a ballib sajtó lakájmédiázza a jobboldalit, közben meg a Népszava ilyen „kemény” kérdéssel indítja a Gyurcsány-interjút:
„Egy olyan ember, akinek megadatott, hogy országot irányítson, aki 2006-ban, a két választási forduló között az utolsó átfogó baloldali képet tudta felvázolni a nemzet jövőjéről, amiből aztán nem lett, lehetett semmi, elég nehezen élheti meg a mai világot. Azt, amely a meggyőződése szerint a szakadékba taszít. Mondanám: Döbling-szindróma.”
Egyre erősebb a gyanúm, hogy létezhet valamilyen médiaszekta, ahol a népszavások meg a népszabisok éjszakánként pislákoló fénynél, ájtatos arccal az ereklyeként tisztelt magnókazettáról részleteket játszanak le az őszödi igazságbeszédből, és Fletó második eljöveteléért állatáldozatot mutatnak be a Szent Kiszivárogtatás napján.
Őszintén megmondom, nem vágtam kapásból, hogy amikor Gyurcsány tíz éve bevallotta, hogy reggel, éjjel meg este hazudott, akkor éppen „jövőképet vázolt fel”, de ez most nem is lényeges, mert a lakájmédiánál tartottunk.
Itt és most ez a kifejezés nagyon enyhe. Aki így interjúvolja az egyedül hiteles államférfit, az már inkább a sajtócsicska és az udvari kobzos közt tart valahol. Ha Gyurcsány „átfogó baloldali képet vázol fel a nemzet” – hangsúlyozom: „A Nemzet” – jövőjéről, az olyan, mintha újra összeállna a Monty Python.
És itt van még ez a „Döbling-szindróma.” Nem tudom, ki nem éppen százas, Gyurcsány vagy az, aki Széchenyihez hasonlítja, de vessük csak össze az őszödi beszédet a legnagyobb magyar által írt Hitellel.
Az egyikben, úgy rémlik, nincs „kurvaország.”