Rövid videót kapott a PestiSrácok.hu egyik olvasójától, amelyen Vona Gábor sajtótájékoztatója ugyan nem hallható, az viszont igen, hogy néhány békési meglehetősen hűvösen fogadta a Jobbik elnökét. A felvétel tanúsága szerint Vona a cigány kisebbségről is beszélt, ennek kapcsán kapott is egy kérdést az egyik jelenlévőtől.
A férfi azt kérdezte a miniszterelnök-jelölttől, hogy roma származása ellenére ő például miért tartozna a kisebbséghez, ha nemrég diplomát szerzett és több nyelvvizsgával is rendelkezik.
A videón hallható, hogy Vona Gábor először próbálja figyelmen kívül hagyni a bekiabálókat: „Mindenkinek köszönjük, hogy meghallgatott bennünket, és április 8-án szavazzanak a Jobbikra!” – harsogta kezdetben, majd később azt válaszolta a férfi kérdésére: „Ön dönti el, hogy cigánynak vallja-e magát”.
Azt már a hirado.hu írta meg, hogy a pártelnök beszéde kezdetén egy nő egy órát tett Vona Gábor elé, amely egy müezzin hangját utánozta, egy fiatal férfi pedig az iszlámhitéről próbálta faggatni. A fórumon részt vevő lakosok emellett a devizahitelesek megsegítéséről kérdezték a politikust.
Ez már nem az első eset, hogy hideg fogadtatásban részesül a Jobbik elnöke: február végén például papírpénzutánzattal dobálták meg pártja szombathelyi kampányrendezvényén.

Fejkendőben és csadorban is fogadták Vonát Orosházán
Fotós: MTI
Március elején Marosvásárhelyen, a Színház téren összegyűlt mintegy negyven ember között volt olyan, aki „Allah akbar” kiáltással fogadta a politikust, mások úgy vélekedtek, feszültséget kelt a jelenlétével.
Március 8-i makói fórumáról pedig egy Allahu Akbar feliratú VW transporterrel kényszerült távozni Vona Gábor – hogy csak a legemlékezetesebbeket említsük.
Két muszlim imaszőnyegárusnak öltözött személy jelent meg a Jobbik elnökének orosházi rendezvényén
Orosházán tartott utcafórumot Vona Gábor. A Jobbik elnökének rendezvényén megjelent két csadorszerű ruhába öltözött személy is, egy „imaszőnyeg kapható” feliratú paravánnal a kezükben.