Világrekordot döntött tegnap önámításban a ballib sajtó, miután kiderült, hogy Simicska Lajos rátette a kezét az Indexre. A Népszava ügyes mezőnyjátékkal tartotta a labdát, le nem írta Simicska nevét, ahogy a Hír TV se emlegette saját tulajdonosát.
A Hvg.hu azonban bombagólokat szerezve verte a tönkre a mezőnyt, például olyan állításokkal, hogy „Régóta mentek a találgatások, vajon meddig tud ellenállni a kormányhoz közeli médiaúthengernek a legnagyobb portál, de úgy tűnik, megtalálták a megoldást a befolyástól mentes működés biztosítására.” Istenem, de szép ez! Sokáig keresték, sőt maga Simicska Lajos is beszállt a kutatásba, és heuréka, megtalálták biza a megoldást, és most aztán el van hárítva minden befolyási kísérlet.
Sőt, Simicska Lajos saját magát hárította el. Csak csengeti a lóvét, és csendben elviszkizik a sarokban. Legalábbis a Hvg.hu szerint. Itt van például az a parádés megállapítás, hogy „Az alapítvány célja deklaráltan az, hogy a magyar média függetlenségéért harcoljon.” Igen-igen ádáz küzdelem ez, Simicska rokonával az alapítvány igazgatóságában! Tényleg most röhögöm szét az arcom. De a Hvg.hu még pofátlanabbul csalja a meccset, mint Kassai Madridban: „Információink szerint pont az a változás lényege, hogy az új tulajdonos tartalmi kérdésekbe ne szólhasson bele, vagyis a szerkesztőség továbbra is zavartalanul végezhesse a dolgát.”
Igaz, hogy néha el kell hallgatni néhány jobbikos botrányt, de amúgy az Index „továbbra is zavartalanul” hazudhat.
Tetszik érteni, mi megy itt? A Simicska család partiba vágta a libsi média szűzlányát, és valahogy el kellene tussolni a balhét. Nagy a szégyen, lesütött szemmel hazudik a liberó família. Kábé ugyanez a társaság néhány hónapja is nagy érdemeket szerzett abban, hogy desszertet készítsen moslékból. Akkor éppen azt hazudták, hogy nem tudták, honnan jön a pénz a Vs.hu-hoz. Amikor nagy nyilvánosságot kapott a portál finanszírozásának háttere, és már nem lehetett tovább elkenni a fekáliát, visítva menekültek a munkahelyükről a sajtószabadságra hivatkozva.
Most nagyobb a baj. Vége a függetlenségi mítosznak, Kálmán Olgává lett az Index. Ugyanaz a libsi banda most éppen azzal hülyíti magát és a közvéleményt, hogy az Index függetlenségét egy alapítvány védi meg Simicskától. Értik, egy alapítvány, amelyben, ismétlem: Simicska rokona és céges ügyvédje ül. Annak a nagyvállalkozónak az ölelését élvezi az Index, aki ellentmondást nem tűrve, „orbánistákat kib…szva” 180 fokos fordulatra kényszerítette a tulajdonában lévő Magyar Nemzetet, Hír TV-t, Heti Választ, Lánchíd Rádiót.
Azóta az oligarcha nyíltan beállt a Jobbik mögé, és tévéjében épp csak az időjárás-jelentésben nem szerepel Vona Gábor. Simicska tehát tényleg maximális garancia a sajtószabadságra, kábé annyira, mintha az Alien űrszörnye demográfia programot irányítana. Az arctámadó most épp az Index fejére tapadt és átnyomja a petéit. Még nem rossz, még nem éreznek semmit. Csak akkor fog fájni, ha majd előjön a nyálkás kis undorító lény.