– Felkészült a hajléktalan-ellátórendszer a téli kihívásokra, a korábbiakhoz hasonlóan most is mindenkinek segítséget nyújt – mondta tegnap sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Fülöp Attila közölte, a kormány idén 9,1 milliárd forinttal támogatja az ellátórendszert, és létrehozott egy 300 millió forintos alapot is, amelyből a hajléktalanoknak segítenek integrálódni a rendszerbe. – A hajléktalanellátás nem egyszemélyes műfaj, hanem több szervezet – rendőrség, mentőszolgálat, ellátóhelyek, szociális munkások és a főváros – együttműködésén alapul, ugyanakkor társadalmi felelősségvállalásra is szükség van, nem lehet szemet hunyni a probléma felett, hanem segíteni kell – hangoztatta az államtitkár.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője arról tájékoztatott: a mentők gondoskodó csoportot hoztak létre, amely azoknak segít, akik önerejükből nem képesek eljutni egy hajléktalanellátóba. Az egység hétfőn meg is kezdte működését, de eddig még nem volt szükség a segítségére. Szavai szerint a közhiedelemmel ellentétben nemcsak fagypont alatti hőmérséklet esetén fenyegeti a kihűlés veszélye a hajléktalanokat, a leromlott állapotban lévők ennél melegebb időben is kihűlhetnek a közterületen. A csoport működése kapcsán a szóvivő közölte: három – a mentésből már kivont, de személyszállításra alkalmas – autóval nyújtanak segítséget a gondoskodásra, elhelyezésre szorulóknak.