Nyilatkozat elfogadásával és záró plenáris üléssel holnap fejeződik be a háromnapos Budapesti víz világtalálkozó 2016, amelyre előzetesen 117 országból csaknem 1800 résztvevő jelezte részvételét. A Budapesti nyilatkozatba a tematikus ülések eredményeit is beépítik majd.
A rendezvényre 600 szakkiállítás-látogató is regisztrált, a konferencia három napján állam- és kormányfők, miniszterek, nemzetközi szervezetek magas rangú tisztviselői, az üzleti és tudományos élet szereplői, valamint a civil társadalom képviselői vitatják meg a víz, szennyvízkezelés és fenntartható vízgazdálkodás legjelentősebb kérdéseit. A világtalálkozón képviselteti magát a Vízügyi Elnöki Testület is, amely New Yorkban globális párbeszédet és cselekvési tervet indított a fenntartható vízgazdálkodásról.
Ma a különböző fórumokon több fontos kérdésről is tanácskoznak a világtalálkozó résztvevői. Többek között arról folytatnak majd párbeszédet, hogy miként lehet az emberiség által használt víz minőségét javítani. Értekeznek arról is, hogyan lehet hatékonyan felhasználni a rendelkezésre álló vizet, és érintik azt a kérdést is, hogy miként válhat zöldebbé a környezet. Szó esik továbbá arról, hogyan lehetséges kevesebb víz felhasználásával javítani a gazdaság teljesítőképességét, és számba veszik a határokon átívelő megoldásokat, a legjobb működő gyakorlatokat is.

A budapesti rendezvényen 117 ország képviselteti magát
A Budapesti víz világtalálkozó 2016 célja, hogy lökést adjon a 2015–2030 közötti időszakra elfogadott fenntartható fejlesztési célok és az ENSZ 21. klímakonferenciáján elfogadott párizsi klímamegállapodás vízgazdálkodási vonatkozásai gyakorlati megvalósításához és a mindezekhez szükséges intézményrendszeri reformhoz. Ez az első olyan globális konferencia, amely a vízzel kapcsolatos fejlesztéspolitikai célkitűzés esetében összegzi az elfogadás óta elért eredményeket, és ezen túl hozzájárulhat a következő 15 év teendőinek kijelöléséhez. Stratégiai cél, hogy sikeresen összekapcsolják a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civil szférával.