A Balaton 56 strandján és Hévízen túl Budapesten, Sopronban, a Fertő tónál, Hatvanban és Esztergomnál, együttesen 84 helyen vállalt feladatot a Vízi Mentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Idén nyáron is a Balaton adta a legtöbb munkát: harminckét tóparti település több mint félszáz strandján teljesítettek mentőcsónakos, illetve medencefelügyeleti szolgálatot, medervizsgálatra harminc balatoni önkormányzattól kaptak megbízást – összegezte a szeptember végén rögzített szolgálati adatokat Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke.
A Balatonnál végzett munkájukra vonatkozó kérdésünkre elmondta: a strandi mentőik a nyár folyamán 3369 könnyű sérültet láttak el, 37 esetben vízből kellett menteniük felelőtlen strandolót vagy vízi sporteszközt használó személyt, 87 esetben adtak át sérülést szenvedett vagy rosszullét miatt kezelésre szoruló strandolót az Országos Mentőszolgálat gépkocsijának, négy esetben sikeres újraélesztést hajtottak végre és ötvenhárom vízi rendendezvényt biztosítottak.
Az őszi hónapokban a vízi mentőknek elsősorban a csónakból horgászók adnak munkát. Figyelmen kívül hagyják ugyanis, hogy egyre gyorsabban sötétedik, időnként sűrű köd ereszkedik a tóra, és miután kihunytak a parti fények, a viharjelző lámpák sem adnak tájékozódási pontot. Előfordul, hogy kivilágítatlan kishajóval, nem megfelelő öltözékben, feltöltött mobiltelefon nélkül ülnek csónakba.