A független EP-képviselő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében döntését indokolva azt írta: a Jobbik vezetősége feladta az eredeti elveket és értékrendet, ezért a jelenlegi helyzetben nem vállalna színeikben képviselőjelöltséget vagy egyéb politikai tisztséget. Megjegyezte: a Jobbik érdemi döntéseibe legalább három éve nem vonják be, így azokért nem tud felelősséget vállalni.
MEG KELL GÁTOLNI, HOGY SOROSÉK TERVE MEGVALÓSULJON
Büszke vagyok arra, hogy Magyarország elsőként vállalta az unióban a schengeni határok, így az egész kontinens megvédését – jelentette ki a Magyar Időknek októberben adott interjúban Morvai Krisztina. A politikus, aki a Jobbik listavezetőjeként jutott be az Európai Parlamentbe, kijelentette: a kvótarendszer megbukott.
Szerinte az lett volna a helyes út a Jobbik szavazótáborának növeléséhez, ha „szenvedéllyel és szeretettel” politizálnak, és a baloldalra szavazókat meggyőzik értékrendjük helyességéről. „Elfogadhatatlan, ha ehelyett értékrendünk és elveink feladásával kérjük szavazataikat” – tette hozzá.
Jelezte azt is: ha a magyar jogszabályok lehetőséget adnának arra, hogy egyénileg, bármely párttól függetlenül induljon a 2019-es EP-választáson, valószínűleg megtenné, de erre nincs mód. Morvai Krisztina kiemelte: politikai pártokkal nem szeretne együttműködni, tévesnek nevezte azt a feltevést, hogy a Fidesztől várna bármilyen felkérést.

Morvai Krisztina szerint a Jobbik feladta korábbi értékrendjét
Úgy fogalmazott: nem tud egyetérteni azzal sem, hogy olyan politikai erők szövetkezzenek a 2018. évi választásokra, illetve Magyarország irányítására, amelyeket „semmi más nem köt össze, mint a Fidesz és Orbán Viktor elleni szenvedélyes gyűlölet”. Hasonlóképpen nem ért egyet az EU migrációs politikája miatti, „Magyarországra leselkedő veszély” eljelentéktelenítésével, és a nemzetben gondolkodást leváltani szándékozó „nyílt társadalom-terv” („egyszerűsítve: Soros-terv”) létének tagadásával – fűzte hozzá.