– Ezen a vidéken úgy illik, hogy szívélyesen fogadunk mindenkit, úgyhogy „Üdvözöljük a Soros-fiúkat!” felirattal vártuk minden helyszínen azt az ötven tüntetőt, aki ellátogatott Felcsútra – mondta a Magyar Időknek Tessely Zoltán Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos szombaton a Felcsútra meghirdetett tüntetésen.
Az országgyűlési képviselő azt is hangsúlyozta: tudni kell, hogy ez a tüntetés is a Soros-hálózat újabb akciója, azé a hálózaté, amely akciózott már mindenfelé hazánk ellen, így Brüsszelben, Budapesten, most pedig Felcsútra került a sor.
Tessely arra is kitért, hogy a tüntetők valódi célja nem az, amiről beszélnek, hanem hogy rákényszerítsék az országra a migránsok betelepítését, amit a magyar emberek nem akarnak.
– Soros György, a több magyar városban demonstrálókat pénzelő dollármilliárdos ugyanis évente egymillió migránst telepítene be Európába, amely célkitűzést a magyar politika nem támogatja. Ezért vannak ezek a tüntetések manapság – mondta Tessely.

Olyan résztvevő is akadt, aki a rendőrautó elé vetette magát
A szombati felcsúti tüntetésen a csaknem ötven demonstráló negyede a Quaestor-ügy miatt tüntetett, háromnegyede pedig a Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület felhívására érkezett. A demonstrálók közül a rendőrök egy gyanúsan viselkedő férfival szemben intézkedtek, mire egy lány a rendőrautó elé vetette magát.
Az eset kapcsán Tessely kijelentette: „Vidéken ez nem a mi stílusunk, ez a brutalitás távol áll tőlünk.” Miután a férfit igazoltatták, elengedték. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc otthonánál is kormányellenes jelszavakat skandáló emberek, miután a média kíséretében végigvonultak a falun, a felcsúti kisvasútnál meghallgatták mások mellett az LMP társelnökének, Hadházy Ákosnak, az Együtt elnökének, Juhász Péternek, valamint a volt LMP-s képviselőnek, Vágó Gábornak a magyarországi korrupcióról szóló beszédét.
A demonstráción többen annak is hangot adtak, miért csak a Soros-fiúkat üdvözölték Felcsúton.
Tessely Zoltán a Magyar Időknek ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: legközelebb a Soros-lányokat is köszöntik majd.