A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni – erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt szombaton Pécsett. Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén azt mondta: az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban.
Hozzátette: azt szeretnék, ha a magyar egyetemek ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint más országok egyetemei vagy egy magyarországi magánegyetem, és az intézményeket nem terhelnék feleslegesen olyan ügyek, amelyek ebbe a struktúrába nem férnek bele. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptemberben jelentette be: jövő július 1-jétől állami alapítású alapítvány tartja fenn a Corvinus Egyetemet, amely közhasznú felsőoktatási intézményként működik majd. A döntés célja, hogy az egyetem nemzetközileg még magasabb színvonalú legyen, és hosszú távon is piacképes diplomát adjon ki.

Állami alapítású alapítvány tartja majd fenn az egyetemet
Fotó: Bach Máté
Palkovics László méltatta a HÖOK elmúlt időszakban végzett munkáját, kezdeményező- és tárgyalókészségét. Megjegyezte, hogy együttműködési megállapodást terveznek a szervezettel annak érdekében, hogy Magyarország jobb hely legyen, sőt 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön.
Bódis József, az Emmi államtitkára elmondása szerint azt, ami most a Corvinusszal történik, legalább jogszabályi szinten szeretnék a többi felsőoktatási intézmény számára is biztosítani. Meg kell adni neki a lehetőséget arra, hogy eredményesen tudjanak gazdálkodni, és meg tudják valósítani a küldetést, amire hivatottak – jelentette ki.