Az Átlátszó blog által felfedezett közösségi oldalon az oldal szerkesztője, Gönczi „Provokátor” József azt írta: „A Diktátorokat a világon a nép haragja ölte meg! Orbán Viktor, most rajtad a sor!” Az oldalon a „Magyar Népbíróság” ítéleteként egy akasztófa volt látható. A zárt csoport tagjai között szerepelt Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti politikusa is.
Vadai Ágnes, a DK alelnöke úgy tájékoztatott: ennek a Facebook-csoportnak az adminisztrátorát a DK tavaly májusban kizárta a pártból. Az illető párt kifejezett tiltása ellenére használta a DK nevét – magyarázta az alelnök. – Azért fordulhat elő, hogy politikus is szerepel a tagok között, mert a zárt csoportba bárkit meg lehet hívni – állította Vadai, azonban aki ismeri a Facebook működését, tudja, hogy ha felveszik egy ilyen csoportba, akkor arról értesítést kap, és ha nem tetszik, törölheti magát onnan. Az alelnök még megjegyezte: pártja nem támogatja a halálbüntetés visszavezetését.

Gyurcsány Ferencet (középen) Niedermüller Péter (jobbra) EP-képviselő menesztésére szólították fel – Fotó: MTI
Németh Szilárd az ügy kapcsán azt hangsúlyozta: a DK-nak fel kell lépnie a gyűlöletkeltő, a politikai ellenfelek likvidálásra buzdító tevékenység ellen. A Fidesz országgyűlési képviselője leszögezte, Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől azt várják, hogy hívja vissza Niedermüller Pétert az EP-képviselői tisztségéből és zárja ki a pártból. Megjegyezte, amennyiben a DK nem lép, azzal világossá teszi, hogy azonosul „ezzel a mocsokkal”. Az embernek azért szét kell néznie, mibe lép bele, mert egyébként beleragad – fogalmazott a fideszes képviselő. Az oldal adminisztrátora időközben megváltoztatta a címoldalt, most „A magyar történelem legaljasabb bűnözője” címmel illeti Orbán Viktort.
A kormányfőt érintő mocskolódási hullám nem állt meg az ex-DK-snál. Richard Field amerikai üzletember szerint Orbán Viktor szándékosan tartja a magyarokat a sötétben, hogy a legmélyebb félelmeikre hasson. Field – aki egyike volt azoknak, akik úgy döntöttek 2011-ben, hogy ideiglenesen ki kell telepíteni a cigányokat Gyöngyöspatáról, mert ott a Véderő önvédelmi tábort szervezett – most félcigányként említette a kormányfőt a Budapest Beacon portálon. Az üzletember úgy fogalmaz: „Erkölcsi iránytű hiányában… a magyarok arra vannak kárhoztatva, hogy a végtelen félelem és reszketés tengerén hánykolódjanak, amíg el nem süllyednek az önsajnálat és a neheztelés örvényében.”
Emlékezetes: Richard Field neve azt követően került a közfigyelem fókuszába, hogy hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai 2011 március elejétől két héten át járőröztek Gyöngyöspatán, ahol véleményük szerint megszaporodtak a bűncselekmények. Ezután hirdette meg táborát a Véderő, amelynek hírére Field mint az Amerikai Ház Alapítvány elnöke 2011. április 19-én Mezei Istvánnak, a Vöröskereszt tanácsadójának kíséretében a településre utazott, és elhatározták, hogy az esemény idejére elutaztatják a településről a roma közösség jelentős részét.