Miután a gyalázsatos Sargentini-jelentés elkészülésében részt vállalt a 444 portál, vagyis egészen pontosan „a jelentés elkészítése során a dokumentum bizottságban történő elfogadásáig” Sargentini a 444-től is „kapott hozzájárulást”, interjút közöl a malmői zsidók helyzetéről.
Ebben Fredrik Sieradzki, a Malmői Zsidó Közösség szóvivője mindenki számára kézzelfoghatóvá tette, mi is folyik Svédországban, miközben Magyarországgal kapcsolatos orbitális tájékozatlanságát is bizonyította. (Vagy hitelt adott a Sargantini-jelentésnek?)
Ha antiszemitizmusról beszélünk, kezdjük az EP által elfogadott hazugsággyűjtemény egyik állócsillagával. Idézzünk a Sargentini-jelentés két pontjából:
„… a magyar hatóságok által tett, az antiszemita beszédet elítélő nyilatkozatok ellenére visszatérő probléma az antiszemitizmus, amely gyűlöletbeszéd, valamint a zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekmények formájában nyilvánul meg.”
„Az Emberi Jogi Bizottság aggasztónak tartja továbbá az antiszemita sztereotípiák elterjedtségét.”
És nézzük meg, mi nem probléma, mi nem aggasztó, ha Svédország mindennapjairól(!) van szó.
„…ha a mindennapi antiszemitizmust nézzük, különösen itt, Malmőben, akkor megállapíthatjuk, hogy az elsősorban muszlim, különösen arab hátterű fiatalok felől jelentkezik.” – mondja Sieradzki.
Hogy mennyire súlyos a helyzet, azt azzal szemlélteti, hogy a fenyegetettség miatt menekülnek, ill. elköltöznek a zsidók: „… a fiatalok úgy érzik, nem élhetnek itt teljes értékű zsidó életet, hisz látják, hogy mások is elköltöznek. A fiatalok gyakran nem térnek vissza, miután elmennek tanulni Stockholmba vagy külföldre, akár Izraelbe. Ezután sokszor már azt látjuk, hogy az elvándorló fiatalok szülei is elköltöznek.”
A cél tehát Stockholm és Izrael.
A svédországi helyzet súlyossága azonban még kézzelfoghatóbb, ha azt látjuk, milyen megalkuvásra kényszerítették a malmői zsidókat:
„Sokan (muszlim bevándorlók – a szerk.) azt mondják, nekünk semmi bajunk a zsidókkal, csak Izraelt utáljuk. Ez rendben van. Az viszont probléma, hogy itt zsidókat támadnak meg.” – jelenti ki a zsidó szóvivő. Megáll az ész! Elfelejti, hogy kik élnek Izraelben, hogy pár mondattal odébb még arról beszélt, gyakran Izraelben (is) maradnak, akik oda mennek tanulni?! Teszik ezt az ismert svéd életszínvonal ellenére…!
Csak hab a tortán, hogy arra a felvetésre, amely szerint erődre hasonlít már a malmői zsinagóga, ezt találta mondani: „Stockholmban, Berlinben vagy Franciaországban ugyanilyen a védelmi szint, és gondolom, Magyarországon is hasonló a helyzet.”
Gondolom Sieradzki, a Malmői Zsidó Közösség szóvivője Párizsban, Berlinben járhatott, de legalább hallhatott az ottani elrettentő helyzetről. De biztosan nem Magyarországon, a 444 pedig, amely a Sargentini-jelentésnél is jeleskedett, „elfelejtette” helyesbíteni ezt a Magyarországról szóló mocskos megjegyzést.
A szóvivő úrnak szervezhetne valaki egy körutat a magyarországi zsinagógákba.
Az eredeti cikk ITT olvasható el.