– Több millió forintnyi kár keletkezett az elmúlt hét tüntetései nyomán az Országház épületében és a Kossuth Lajos téren – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére.
Szilágyi Zoltán elmondta, hogy a károk összesítése jelenleg is zajlik, ezek pontos összegéről csak később tudnak információt adni. Az eddigi felmérések alapján az Országház főbejáratánál két ólom-, továbbá több üvegablakot betörtek; a főlépcsőt több helyen festékkel lefújták, a bronzoroszlánok és a mellettük lévő kandeláberek szintén festéktől, tojásoktól szennyeződtek. A főlépcső előtti széles kordonláncok egyikét a főbejárat díszrácsozatának dobták, másik részét elvitték.
A Parlament falán számtalan helyen tojás- és festékszennyeződés, égésnyom keletkezett – sorolta a sajtófőnök. Az összesítésből az Országgyűlés sajtófőnöke kiemelte, hogy az Országház előtti, nemrégiben felújított tér egészén festék-, tojás- és graffitinyomok maradtak. A Kossuth-szoborcsoportot festékkel öntötték le és több helyen darabokat törtek le belőle, sőt a nemzet lobogójának árbócát is lefestették.
A parkosított részek növényzetét is megrongálták, a padok egy részét festékkel fújták le, a helyükről kiszaggatott és részben összetört padokat rakásba halmozták fel. A karácsonyfát körülvevő szánkókerítést részben lebontották, 22 szánkót pótolni kellett, a díszkivilágítást pedig megszaggatták.
Az okozott károk teljes helyreállítása az egyedi darabok pótlásával akár hónapokig eltarthat – tette hozzá Szilágyi Zoltán.