2015. szeptember 1-jén került ki a világhálóra a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) toborzóvideója, amelynek alapján közösség tagja elleni erőszak előkészületével gyanúsították meg ifj. Győrkös Istvánt. A hungarista szervezet videójában militáns képsorok futnak, széles körű katonai kiképzés képei láthatók, így harcászkodás, gépkocsiból túszszabadítás vagy túszejtés, épület elfoglalása sorozatlövő kézifegyverekkel és gránátokkal. A fegyverek a megszólalásig hasonlítanak a valódiakhoz, az egyik képsoron pedig éles lőszereket táraz valaki egy pisztolyba. A harcászkodók fekete kámzsát, terepruhát és bakancsot viselnek.

Vona Gábor (jobbra) egy fogadáson beszélget ifjabb Győrkös Istvánnal
A toborzóvideón futó szöveg – „hazánkra leselkedő idegen hordák”, „a kormány semmi érdemi intézkedést nem tesz”, „hamarosan eljön a vér és vas ideje”, „fel kell készülni Magyarország megvédésére” – még nem feltétlenül merítik ki a közösség tagja elleni erőszak előkészületét, nem úgy az MNA azóta már elérhetetlenné tett honlapjának tavaly őszi bejegyzései. A honlapjukon közzétett írásban úgy fogalmaznak, „hazánkat marcangolja a halál serege” és a „Magyarországra zúduló téridegenek bestiális terrorral kényszerítenek bennünket megadásra”. A bejegyzés írói szerint a migránsok nem válogatnak az eszközökben sem, „nemi erőszak, csonkítás, lefejezés, emberevés” is előfordulhat. A mozgalom olyanok jelentkezését várja, akik készek az életüket áldozni a hazáért és azért, hogy a „pokolra küldjék Mohamed fattyait”. „A cigányok, zsidók és liberálisok nem lehetnek tagok – derül ki a felsorolt kritériumokból” – írta erről az ATV.hu 2015. október 16-án. Információink szerint éppen ezekre a gondolatokra alapul a gyanúsítás ifj. Győrkös ellen, akit ezek szerint a nyomozók az MNA vezetőjének tartanak.
Az apát, idősebb Győrkös Istvánt a sajtóhírek szerint elbocsátották a tököli rabkórházból, ahova azután került, hogy a bőnyi házában lelőtt egy házkutatásra érkezett rendőrtisztet, akinek a társa őt lőtte hasba. Sérüléséből felgyógyult, így Győrbe, a megyei börtönbe szállították a továbbra is előzetes letartóztatásban lévő MNA-alapítót. A rendőrgyilkosság után mindkét fiánál házkutatást tartottak.
A fegyvermester Kolostól lefoglalták a hozzá javításra beadott fegyvereket, amiket jelenleg is szakértők vizsgálnak, hogy használhatták-e azokat bűncselekmények során. A fegyvermester bátyjától, Istvántól lőszereket foglaltak le, majd múlt kedden az MNA-hoz kapcsolódó országos razzia során adatrögzítőket, köztük számítógépeket vittek el az idősebb testvértől. Ekkor gyanúsították meg a lőszerrel való visszaélés után közösség tagja elleni erőszak előkészületével. Ifjabb Győrkös volt az, akit Vona Gábor Jobbik-elnökkel együtt fotóztak le – a felvétel tanúsága szerint eszmecsere közben – Irán budapesti nagykövetségén, egy fogadáson.
Az ifjabb Győrköstől lefoglalt lőszerekről Németh Imre ügyvéd azt mondta lapunknak, hogy azok védence engedéllyel tartott fegyveréhez valók. A védő szerint a gyanúsításban az szerepel, hogy védence migránsok elleni akcióra készülhetett. Ifjabb Győrkös István panasszal élt a gyanúsítás ellen, mivel álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt, vallomást azonban nem tett.
Szélsőségekről volt szó a parlamentben
A párt nevének említése nélkül, de a Jobbik szélsőjobboldali kapcsolatai adták a vezető témát napirend előtt az Országgyűlésben. Kósa Lajos a bőnyi rendőrgyilkossággal összefüggésben arról beszélt: fel kell lépni azokkal a paramilitáris szervezetekkel szemben, amelyek veszélyeztetik a társadalmi berendezkedést. A Fidesz frakcióvezetője szerint fel kell térképezni, van-e olyan szervezet, amelyet parlamenti pártok támogatnak. – Kizárja magát a politikai közösségből az a párt, amelynek köze van ezen szervezetekhez – jelentette ki Kósa Lajos. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában hangsúlyozta, hogy a kormány 2010 óta folyamatosan küzd a szélsőséges csoportok ellen. Szerinte meg kell vizsgálni, hogy a törvények kellőképpen szigorúak-e abban az esetben, ha egy párt szélsőséges csoporttal tart fenn kapcsolatot. Az államtitkár megdöbbentőnek nevezte, hogy „ma már tudjuk, a Nemzeti Arcvonal egy parlamenti párttal is kapcsolatot tartott”.
– Nem engedhetjük, hogy a cukiság felszíne alatt olyan erők szervezkedjenek, akik fegyverek tucatjait tartják lakásokban törvénytelenül – mondta a politikus.