Újabb megdöbbentő magánkezdeményezés borzolja a hagyományos családmodellt védő civil szervezetek idegeit, miután egy amerikai lány saját közösségi oldalán „Give Elsa a Girlfriend” felhívásával kezdett kampányba amellett, hogy a Disney nagy sikerű rajzfilmje, a Jégvarázs főhőse a folytatásban legyen leszbikus.
Az ötletgazda, aki biszexuális és egy feminista blog szerkesztője, kezdeményezését a Disney-nek azzal indokolta: „Elsa micsoda leszbikus ikon lehetne, ha a Disney adna neki egy barátnőt a következő részben”.Az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű)-lobbi és Hollywood azonnal kiállt az ügy mellett. Szerintük Elsa már most is leszbikus, és csak egy barátnőre van szüksége. A amerikai GLAAD meleglobbi-szervezet azért bírálta a Disney 2015-ben megjelent filmjeit, mivel azokban „egy LMBT-karakter sem szerepel”.
Kampány a klasszikus családmodellért
A meghökkentő ötlet bejárta a különböző internetes oldalakat, és több amerikai vezető lap is címlapján foglalkozott a témával, nem meglepő módon támogatva az ötletet. A családok védelméért küzdő CitizenGO nevű civil szervezet és annak magyarországi képviselete aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy felhívják a figyelmet a kezdeményezés veszélyeire. Frivaldszky Edit, a szervezet magyar vezetője szerint a szülőkön múlik, hogy milyen valóságot ismernek meg gyermekeink, mi döntünk arról, hogy milyen értékrendet adunk át nekik.
A kampány eddig három nyelven indult el, angolul, spanyolul és magyarul, de várhatóan több más országból is fognak csatlakozni hozzá.
– Azért küldünk a Disney vállalatnak leveleket, hogy lássák, azok is sokan vannak, akik Elzát nem leszbikusként szeretnénk látni. – Minél többen vagyunk, annál erősebb a nyomás a rajzfilmkészítőkön, hogy maradjanak a jövőképpel rendelkező férfi-nő párkapcsolati forma bemutatásán – érvelt Frivaldszky Edit, aki úgy vélte: ha a Disney leszbikus főszereplőt alkotna, egy lavinát indítana el, és ez lassan általánossá válna a mesékben.
A családvédő szervezet tagja közölte: több mint százezer ember mondta azt egy hét alatt, hogy nem szeretné Elzát leszbikusként látni. Ezzel szemben a liberális média a kampányról már akkor szenzációként számolt be, amikor még csak kétezer támogatónál jártak.

A melegszervezetek a hagyományos szereplők helyett leszbikusokat látnának szívesebben
A meseszereplők példaképek
Arra a kérdésre, hogy miért káros a gyerekekre egy, a tradicionálistól eltérő karakter, a CitizenGO vezetője úgy reagált: a társadalom két-három százalékát jellemzi a homoszexuális vonzalom, létezik, tudni kell róla, de nem biztos, hogy három-négy éves korban. A szülők joga eldönteni, mikor és hogyan beszélgetnek erről a gyermekükkel.
A gyerekeknek elsősorban a hosszan tartó, hűséges, egymás szeretetére épülő párkapcsolat mintáját kell látniuk, hiszen erre épül saját családjuk is a jövőben. A Jégvarázs minden idők legnagyobb bevételét hozó animációs filmje, amely szerte a világon gyermekek millióihoz ér el. Kislányok tömegei álmodoznak arról, hogy egy nap feleségül veszi őket álmaik hercege, és rengetegen akarnak kedvenc Disney-hercegnőjükhöz hasonlóvá válni – véli a családvédő szervezet, akik szerint belegondolni is rossz, mennyire összezavarhatja a gyermekeket a javasolt koncepció, mert a meseszereplőkre sokan tekintenek példaképként, így a filmkészítők felelőssége hatalmas.
Filmjeik és azok rejtett üzenetei világszerte hatással vannak a fiatalok lelkivilágára és gondolkodására.
A Disney egyelőre még nem szólalt meg az ügyben. Azt viszont tudjuk, hogy a médián keresztül tudatosan próbálják megváltoztatni az emberek véleményét egy olyan kérdésben, amely nem szolgálja a társadalom érdekét. A férfi és a nő egymást kiegészítő kapcsolata a család, így a társadalom alapja.
Legyünk sokszínűek
Abban a korban, amikor egy gyerekkel már lehet beszélni szerelemről, érzelmekről, akkor már ahhoz is érettek, hogy ennek különböző formáit is megismerjék – fogalmazott lapunknak a hazai LMBT-közösség vezetője. Dombos Tamás szerint a különböző médiatársaságoknak a társadalmi valóság sokszínűségét is be kell mutatniuk, a filmeknek ezt is tükrözniük kell.
Egy ilyen jellegű kampányra csak akkor van szükség, ha a filmvállalatok ennek nem tesznek eleget. – Ezzel együtt a klasszikus mesevilág is legyen sokszínű, még ha ez nem is az azonos neműek kapcsolatát jelenti minden esetben. A szerelmet akár már egy négy-öt éves gyermek is ismerheti, ennek megjelenítése pedig nem a szexualitás bemutatását jelenti – mondta Dombos Tamás.